Egymással zenélnek

Tavaly év végén kétszer is alkalmunk volt meghallgatni a Nagyváradi Állami Filharmónia Michael Haydnról elnevezett kamarazenekarának hangversenyét. Ez késztetett arra, hogy felkeressem NAGY KÁLMÁN hegedűművészt, a szimfonikus zenekar koncertmesterét, a kamarazenekar alapítóját, vezetőjét, hogy beszélgessünk az együttesről.

– Mikor alakultak az első kamarazenekarok, mi volt a küldetésük?

– A mai nagy szimfonikus zenekarok megalakulása előtt mindennek az alapja a kicsi zenekar volt, aztán később ezek felduzzadtak. Ahogy a zeneszerzők több és több hangszert használtak a műveikben, kialakult a szimfonikus zenekar. Az 1800-as években nagy zenekarnak számított egy akkora formáció, mint a mi mostani együttesünk. Európa egyik legnagyobb zenekara abban az időben éppen itt, Nagyváradon működött: harminc taggal.

– Mi késztette önöket arra, hogy a filharmónián belül kamarazenekart alakítsanak?

– Szakmai szempontból az egyik cél a szimfonikus zenekar színvonalának emelése volt. Ehhez az kell, hogy az alaphangzást meghatározó vonós szekció kompakt, összeforrott társaság legyen. Ebben segít a kamarazenélés, hiszen itt karmester nélkül, csak magunkra hagyatkozva, egymással muzsikálunk. A kamarazenekar létrehozásának másik célja az volt, hogy jelenítsük meg a köztudatban a város zenei történelmének egyik fontos zeneszerzőjét. Erdélyben nincs még egy olyan nagy zenei múltú város, mint Nagyvárad, ahol két akkora zenész óriás, őstehetség, mint Michael Haydn és Carl Ditters von Dittersdorf alkotott volna, és engem nagyon zavart, hogy ez sehol nem jelenik meg; ezt fel kell idézni. A filharmónia megalakulását is csak pár évtizeddel ezelőttre datálják, ami nem igaz. Még Tódor Albert igazgatósága idején érdeklődtem, nincs-e arra lehetőség, hogy az intézmény felvegye Michael Haydn nevét. Erre a válasz az volt a felső vezetőségtől, hogy Romániában kulturális intézményt csak román személyiségekről lehet elnevezni. Ez engem nem elégített ki, és azt mondtam, hogy akkor a kamarazenekar vegye fel a nevét. Javaslatomat a filharmónia vezetősége elismerően fogadta, továbbította az intézményfenntartó megyei önkormányzathoz, és az 2015-ben elfogadta, így megalakult a kamarazenekarunk. Megvalósításáról már jóval azelőtt gondolkodtunk és tárgyaltuk a szimfonikus zenekar másodhegedűs szólamvezetőjével, Kurucz Tiborral. Alakulásakor a kamaraegyüttesnek 18 tagja volt, most már többen vagyunk. A zenekari tagok a következők: Szabó Barna, Florin Avram, Costin Éva, Herman Otilia, Ţurcanu Gyöngyi, Adrian Cristea – első hegedű; Kurucz Tibor, Toró Csilla, Anca Gîngă, Oláh Boglárka, Tímár Tímea, Komjáti Lilla – második hegedű; Valer Mânecan, Suciu Attila, László Arnold – brácsa; Robin Alban, Bogdan Cocora, Demény Renáta – cselló; Veres Lóránt és Vereș Ciprian – nagybőgő.

– Az alakulás óta eltelt pár évben mi jellemezte a kamaraegyüttest?

– Szerintem felfelé ívelő zenekar vagyunk, mindenféle zenei stílust megszólaltattunk már egészen a könnyűzenéig. Voltak koncertjeink szerelmesek napjára, legutóbb december 7-én karácsonyi koncertet adtunk; preklasszikus, barokk és romantikus muzsikát játszottunk, de az intézményen kívül is szerepeltünk. „Idegenben” koncerteztünk Sepsiszentgyörgyön és Szegeden. Egy ilyen kamarazenekart megtartani, fenntartani nem egyszerű. Nálunk nem az volt a gond, hogy a zenekar tagjai ne akarnának a kamaraegyüttesben szerepelni, hanem hogy ki ne legyen benne. Végül minden sikerült, lettek tagok, póttagok, összeállt a zenekar. Az évadon belül és azon kívül is koncertezünk, bár ez utóbbi alkalmakat nehéz megszervezni elsősorban anyagi források hiánya miatt. Nagy szerencsénk van, hiszen Cosmin Bursaşiu személyében állandó támogatóra leltünk. A kamarazenekarban mindennek az alapja az egymásra figyelés, egymás segítése és ezáltal a dolgok megértése. Soha nem szabad úgy zenélni, hogy túlharsogjuk a többieket, hogy én sosem hibázok; a legfontosabb mindig, mint az életben is, az egymásra figyelés. Tagjaink felfogták, hogy senki nincs meg a másik nélkül. Azt el kell mondanom, hogy ez mindannyiunk számára többletmunka, de örömmel csináljuk, és hála istennek, a váradi közönség most már megismert bennünket, egyre többen jönnek a koncertjeinkre; végül is ezért is alakítottuk a zenekart. A legfontosabb talán az, hogy országszerte egyedül Nagyváradnak van egy stabil, működő kamarazenekara. Úgy látom, a közönség és az intézmény vezetősége is örül ennek, minden támogatást megadnak.

– Ön Marosvásárhelyen született, a kolozsvári szimfonikusoktól érkezett a bihari megyeszékhelyre jó öt éve. Mennyire érzi magát itthon Nagyváradon?

– 2013 októberében jöttem Nagyváradra, s jól érzem magam ebben a városban. Igyekeztem megismerni a szimfonikus zenekart, és úgy érzem, koncertmestereként mindenki elfogadott. Ez jóleső érzés. A koncertmester feladataiból a közönség csak nagyon keveset észlel, mondjuk, a hangolás beintését láthatja. A koncertmester biztos támpontja a zenekarnak, pedagógiai érzéke is kell hogy legyen, sok embert kell összetartania. A zenekari etikett megköveteli a rendet és fegyelmet, ezek nélkül nem lehet muzsikálni. A koncertmester tartja a kapcsolatot a zenekar tagjai és az igazgatóság, a karmesterek között, felhívja a kollégák figyelmét, ha valamit nem jól tesznek. Ezenkívül a koncertmester játssza a zenekari szólókat, ez már észlelhető a közönség számára is.

2019.03.04
Galéria
A nagyváradi Michael Haydn Kamarazenekar
Nagy Kálmán hegedűművész, koncertmester
A kamarazenekar Az ősz szimfóniái sorozat egyik tavalyi előadásán