Évzáró focigála

A Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület (BMLE) képviselői másodszor szervezték meg az ünnepélyes focigálát, amelyen a naptári évben legjobban teljesítő futballistákat jutalmazzák meg.

Kezdésként egyperces néma csenddel adóztak mindazoknak, akik 2018-ban távoztak el a megyei labdarúgóéletből. Az első elismerést az egyetlen bihari női focicsapat, az Alsólugasi Sporting képviselői, Herman Sándor, Nagy Sándor és a klubelnök, Ficuț Csaba vették át, majd Radu Bitea, a megyei egyesület elnöke a csapatok nevében mondott köszönetet a Bihar Megyei Fejlesztési és Projektigazgatóságnak, egyúttal a Bihar Megyei Tanácsnak az év során nyújtott támogatásért. Ebből sportfelszerelésekkel látták el a bajnokságokban részt vevő felnőtt és ifjúsági együtteseket. Köszönetképpen Bitea érdemoklevelet adott át Póti Csabának, a projektigazgatóság aligazgatójának. A Bihar Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóságnak is köszönetet mondott az edzők továbbképzésében nyújtott támogatásért.

Ezek után az egyesülettel együttműködő intézmények (tanfelügyelőség, rendőr-főkapitányság, csendőrség, megyei és váradi önkormányzat, az állami egyetem, a Bihorul Sportiskola) képviselői kaptak elismerést, de a Pavel Mercea vezette megyei kézilabda-egyesület és a Ionel Bungău irányította Crişul Sportklub sem maradt ki a sorból. A BMLE elnöke Morariu Carmen Gabriela sportorvosnak (volt FIFA minősítésű játékvezető), Cătălin Sărmăşan játékosügynöknek és Spiridon Baltsavias üzletembernek is adott egy-egy oklevelet, majd a jövő reménységei kerültek sorra.

Pályafutásának elismeréseként Muzsnay Zsolt, Alexandru Terhes, Ovidiu Lazăr, Ioan Pap-Deac és Alexandru Boc kapott még plakettet, majd Ionel Bondor, a belényesi labdarúgócsapat vezetője vehetett át életműdíjat a több mint ötvenéves munkájának elismeréseként. Egy különdíj szintén a Belényesi-medencébe került, mégpedig a Gyalányban élő Cserges családnak az amatőr labdarúgás támogatásában nyújtott segítségéért.

Az év legjobb U21-es játékosának Alin Pantit (Nagyváradi AC 1910) választották, majd Raul Ardelean (Luceafărul), Patrick Gânţe (NAC) utánpótlás válogatottak vehettek át elismerést. Az élesdi Crişul 14 éves tagja, Bogdan Fogarasi volt a legfiatalabb játékos, aki pályára lépett a megyei első osztályban. A VSK nevelésű Patrik Andraşnak Alexandru Boc adott át egy labdát, s elmondta, a 16 éves tehetség iránt a Bukaresti FCSB érdeklődik élénken.

Boros Péter, BMLE főtitkára rövid, de szókimondó záróbeszédében az egységre és a kölcsönös tiszteletre kérte a megyei csapatok képviselőit, külön megköszönve Herman Sándor segítségét, aki tavaly anyagilag támogatta a női csapat mellett a megyei játékvezetők és az ifjúsági csapatok működését is.

A legjobb kapusok: Mihoc-Géczi Erik (Révi SE – megyei másodosztály, I. csoport) Lucian Crăciun (másodosztály, II. csoport), Vlad Gheţe (megyei első osztály) – utóbbi csatárnak sem utolsó, hiszen 12 gólt lőtt 2018-ban.

A legjobb játékosok: Ramses Gadó (Mezőtelegdi Foresta, másodosztály, I. csoport) és Raul Lasc (Biharkabai Gloria, másodosztály, II. csoport), Mădălin Trip (Váradszentmártoni KSK, megyei első osztály).

Az év edzője: Florin Fărcaş (Nagyváradi AC 1910).

 

2019.02.25
Galéria
Életműdíjjal ismerték el Ionel Bondor munkásságát
A díjazottak többsége