Aluljárót építenek, hidat újítanak fel Nagyváradon
A két tervet előzőleg Florin Birta nagyváradi alpolgármester mutatta be. Mint mondta a Sztaroveszky (ma Magheru) út alatti közúti aluljáró – mely a Széchenyi teret (ma Traian parkot) és a Ștrandului sétányt köti majd össze – kialakítása és a Baross (ma Dacia) híd felújítása részben párhuzamosan zajlik majd, hogy a szükségesnél jobban ne nehezítsék meg a városban a közlekedést.
Az új aluljáró megépítésének költségeit áfával együtt 17,8 millió lejre (3,8 millió euró) becsülik. Hossza összesen 224 méter lesz a lehajtókkal együtt, a Sztaroveszky út alatt 32,3 méter hosszan húzódik majd Az aluljáró 3,4 méter magas és 7,6 méter széles lesz, az autósok két irányba, egyenként 3 méter széles sávon haladhatnak, s lesz két, 80 centiméter szélességű járda is a föld alatt. A Ştrandului sétány és a Bunyitay liget (ma I. C. Brătianu park) találkozásánál körforgalmat alakítanak majd ki, ami megkönnyíti a balra kanyarodást.
Az aluljáró munkálataival párhuzamosan a Baross híd felújítását is elkezdik. Az áfával együtt 8,4 millió lejre (1,8 millió euró) becsült értékű munkát az is indokolttá teszi, hogy az 1954-ben épített hidat legutóbb több mint két évtizede, 1997-ben javították, szélesítették. A tanácsülésen most jóváhagyott terv szerint a jelenleg irányonkénti két-két közúti sáv helyett hármat-hármat alakítanak ki oly módon, hogy a több mint 5 méter széles járdát keskenyítik majd. A hidat nem zárják le a munkálatok idejére, de óránkénti 10 kilométeres sebességkorlátozást vezetnek be ott. A villamosközlekedést a tervek szerint legfeljebb egy hónapra állítják le, ez idő alatt vagy pótló buszokkal, vagy ingajáratú villamoskocsival oldják meg a tömegközlekedést a hídon.
Az aluljáró tervezésére és kivitelezésére 12, a híd felújítására 9 hónapot szánnak, a munkát ez év végén, jövő év elején kezdik el, egyelőre a helyi költségvetésből származó pénzzel, de a terveket benyújtják majd a Regionális Operatív Programhoz támogatásért, mondta az alpolgármester.