Közösségeinket gazdagítja a megyei turisztikai ügynökség határon átnyúló pályázata

A turizmus és a szakemberképzés, egyúttal az egyházak segítése a célja annak a határon átnyúló projektnek, amelyet március 1-jén kezd el gyakorlatba ültetni vezető partnerként a Bihar Megyei Tanács alárendeltségében működő megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDMÜ), partnerségben a Biharpüspöki Református Egyházközséggel, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel, az Észak-Őssi Ortodox Egyházközséggel, az Izbuc Kolostorral és a magyarországi Körösszegapáti ortodox egyházközségével.

A Románia–Magyarország Határ Menti Együttműködési Programban elnyert, összesen 2,71 millió euró értékű pályázat célja az idegenforgalom és a helyi szolgáltatások minőségének javítása, fejlesztése szakemberképzés, képzőközpontok létrehozása, a kézművesség népszerűsítése és jelentős egyházi értékek megőrzése, felújítása révén. A hamarosan elinduló projektben részt vevő partnerek képviselői a napokban ismét tárgyalóasztalhoz ültek, és végigvették a teendőket, megbeszélték a lehetőségeket, illetve megállapodtak abban, hogy szoros együttműködésben mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghatékonyabban használják ki az adott lehetőséget.

A nagyváradi magyar közösség számára több szempontból is kiemelkedő a Bihar megyei TDMÜ pályázata. A megítélt támogatásból a biharpüspöki református közösség 405 ezer euróból teljesen felújíthatja a templomtól külön álló tornyot és az egyik melléképületet. Ez mintegy 390 négyzetméternyi épített terület teljes rendbe tételét jelenti, ezen kívül rendezhetik ezek környezetét is, a 3400 négyzetméteres udvart. Létrehoznak egy képzőközpontot a helyi turizmus népszerűsítésére, ott különböző képzéseket és kézműves vásárokat szerveznek majd.

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke elmondta, a TDMÜ a pályázatban a református egyház mellett az ortodox és a római katolikus egyházzal is együttműködik. „A Biharpüspöki Református Egyházközség bevonásával, újabb sikeres projektünk révén megvalósulhat egy régi kívánság: teljesen megújul a torony, és rendbe lehet tenni ennek környezetét, amire eddig az egyháznak saját erőből nem volt lehetősége. Az pedig, hogy itt egy központ is nyílik, és segíti majd a helybéliek boldogulását vagy akár a püspökiek megmutathatják magukat, értékeiket, nagy eredmény közösségünk számára. Ugyancsak fontos lépés, hogy a római katolikus székesegyház műemlék orgonáját is restaurálják, eredeti állapotába állítják vissza, erre a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 419 ezer eurót használhat fel” – magyarázta a tanácselnök.

A dr. Bántó Norbert által vezetett Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség Nagyváradon turisztikai szakemberképző központot alakíthat ki, szerelhet fel, rendezhet be a pályázat eredményeként, s ebben benne foglaltatik a központ működtetésének teljes költsége is. Erre a Bihar megyei TDMÜ-nek összesen 402 ezer euró áll a rendelkezésre.

Közlemény

2019.02.15
Galéria
A váradi bazilika orgonája is megújulhat az elnyert támogatásból
Biharpüspökiben egyeztettek Pásztor Sándor megyei tanácselnökkel (jobb oldalt)