Ferdítgetünk

Igaz ugyan, hogy az újlatin nyelvekben a fordítás és az árulás majdnem ugyanazt jelenti, sőt a franciában ki is mondják, hogy „traduire c’est trahir”, vagyis fordítani árulás, de mindez tulajdonképpen a műfordításra vonatkozik. A mi irodalmunk többek közt abban is jeleskedik, hogy a legjobb alkotók egyben a legsikeresebb műfordítók, köztük például Babits Mihály maximálisan ragaszkodott az eredetihez hű fordításához, míg Kosztolányi a másik véglet: bármilyen korszak bármilyen nyelvéből fordított, az hamisítatlan Kosztolányi-stílusú lett. Műfordítóink zöme viszont igyekszik e között a két szélsőség között az arany középutat megtalálni.

Mindezt nem azért mondtam, hogy bárkit is bevezessek vagy kioktassak a leginkább elfogadhatónak tartott műfordítási fogásokba, hanem hogy az „elkövetőket” óvjam a beszélt, illetve a publicisztikai nyelvezetben fogalomzavart szülő ide-oda fordításoktól, magyarán ferdítgetésektől. Nem hazudtolom meg magam, erre is van egy zseniális irodalmi példám, Karinthy Frigyes Így írtok ti paródiakötetének Műfordítás című darabja, melyben néhány lépésben bemutatja, hogyan lehetne egy Ady-versszakból németre, majd vissza magyarra, abból ismét németre és végül magyarra „fordítva” szalámit reklámozó szöveg.

Utólagos elnézést kérek Karinthy mestertől, de valami hasonló történik a mi tájainkon – írott és beszélt változatban egyaránt – a tanerők kinevezésére használt román „titular, titularizare” „címzetessé” fordításával. Jómagam többször szóvá tettem már, de a XIX. század végi, XX. század eleji irodalomban kevéssé járatos, magukat csalhatatlannak tartók egyik fülén be, a másikon ki. Holott nagyon egyszerű: a Monarchiában éppen arról szólt az úgynevezett címzetesség, hogy ahhoz csak a cím járult, valós állás nem. Hamar megszokták, hisz a mamutbirodalom óriási bürokratikus állományát szolgálta, amolyan kecske is jóllakjék, káposzta is megmaradjon alapon. Egyetlen példa: a címzetes államtitkárnak csak az államtitkári fizetési kategória dukált, de a kormányapparátusban vajmi kevés hely jutott. Ugyanez volt a címzetes egyetemi tanárokkal is, úgyhogy ami nálunk jelenleg a végleges állásokért kiírt versenyvizsga célja, az semmiképpen sem a címzetesség, hanem a kinevezés. Függetlenül a ranglétrán elfoglalt fokozattól, a végleges állást betöltő tanárt kinevezett vagy „csak” rendes tanárnak mondták.

Aki nem hiszi, nyugodtan utánajárhat és megvilágosodhat Krúdy, Babits, illetve Kosztolányi és Ady prózai munkáinak olvasgatása közben!