Megkezdődött a II. Mafeszt

A Nagyvárad Táncegyüttes Idegen, valamint a Csíki Játékszín A kaktusz virága című előadásával kezdődött Nagyváradon a II. Mafeszt. A Magyar Színházi Szövetség (Maszín) éves seregszemléjét január 22–26. között tartják a Szigligeti Színházban. 

A Mafeszt gerincét a résztvevő színházak által megnevezett, a törekvéseikre leginkább jellemző előadások alkotják, így a fesztivál a társulatok irányzatainak reprezentatív keresztmetszetét kínálja. A fesztivál programjában – az egyes színházak művészi profilját követendő – gyermek- és ifjúsági produkciók, táncszínházi alkotások, felolvasószínházi események, illetve nagy- és stúdiótermi előadások kaptak helyet. Az ötnapos seregszemlén fellép a házigazda Szigligeti Színház, valamint a Maszín tagjai: a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Tomcsa Sándor Színház, a szatmárnémeti Harag György Társulat, valamint a Csíki Játékszín. 

A fesztivál első napján ugyanakkor – a magyar kultúra napja alkalmából – átadták a Varadinum Kulturális Alapítvány díjait is: Életműdíjjal jutalmazták többek között Nagy Béla színháztörténészt, a Szigligeti Színház egykori irodalmi titkárát.

A Mafeszt ideje alatt a színházi jegypénztár 11–19 óra között tart nyitva. A II. Mafeszt részletes programját megtalálják honlapunk kiemelt cikkei között, illetve a fesztivál honlapján (mafeszt.szigligeti.ro) és Facebook-oldalán.

2019.01.23