Új év, régi helyzet a megyei tanácsban

Az év első megyei tanácsi ülését is szabotálta a Nemzeti Liberális Párt frakciója. Az egyszerű többséget igénylő határozatokat sikerült elfogadni.

Üresen maradt a liberális tanácstagok széksora annak ellenére, hogy – mint később kiderült – a Bihar Megyei Tanács vezetői közül többen is egyeztettek velük annak érdekében, hogy mind az ő soron következő tanácstagjukat, mind a szociáldemokraták új önkormányzati képviselőjét beiktassák tisztségükbe a január 15-i rendes ülésen. A hiányzás miatt azonban csak az SZDP-s Florin Cosmin Durnea tette le az esküt, ő a távozó Gheorghe Ţarăt váltotta a testületben, Amint az ülés után Pásztor Sándor tanácselnök elmondta, a prefektúra jogászaival is konzultáltak a helyzetről, a beiktatás jogszerűen történt, mivel ahhoz a jelen lévő tanácsosok többségének szavazata kellett.

A kétharmados többséget igénylő határozatok értelemszerűen megbuktak, így továbbra is bizonytalan a sorsa a margittai, székelyhídi és belényesi buszállomásoknak, nincs elfogadott megyei leltár, és megbukott egy, a Bihari Tudományos és Technológiai Park területátvételéről szóló határozattervezet is, mely egy pályázathoz szükséges, ami mintegy hétmillió eurót jelenthetne Nagyváradnak.

Több határozat kötődött Călin Lucian Puiához, a Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság volt vezetőjéhez. Kiderült ugyanis, hogy Puia ellen még 2016 decemberében bírósági eljárás indult, és ezt eltitkolta a megyei önkormányzat elől, vélhetően az igazgatóság jogi osztályának cinkosságával. Mivel a törvény értelmében az eljárás kezdetétől fel kellett volna függeszteni tisztségéből, ő azonban ezt eltitkolta, a felfüggesztés most történt meg. Kinevezte a tanács az ideiglenes vezérigazgatót is Camelia Gaciu személyében.

A tanácselnöktől megtudtuk, hogy a volt vezérigazgató nemcsak a fizetését vette fel jogtalanul az elmúlt két évben, hanem kétséges az általa aláírt iratok jogszerűsége is. Puia ellen hivatali visszaélés és az igazságszolgáltatás értesítésének elmulasztása miatt emeltek vádat.

2019.01.15
Galéria
Üresen maradt megint a liberális frakció helye
Carmen Soltănel jegyző eskette fel Florin Cosmin Durneát