Megújítás önerőből

KARIKÁS NOÉMI angol nyelvből diplomázott, és a szinkronstúdióban fordítóként dolgozott. Munkája mindennap újat jelentett, vagyis nem érezte lelketlen robotnak, ám amikor 2016-ban egészen másféle lehetőség nyílt meg előtte, már a legelején tudta: hazaérkezett.

Két éve foglalkozik – immár önálló vállalkozóként – bútorfestéssel, helyesebben bútormegújítással a nagyváradi Karikás Noémi. Egyre több a megrendelése, most a következő lépésén, egy üzlet megnyitásán gondolkodik. A munkáiról készült képeket nézegetve legelőször az merült fel bennem, hogyan születhet ilyen nagy fokú kreativitás egyik percről a másikra.

– Esetemben szó sincs valami különös csodáról, egyetlen perc alatt kibontakozott kreativitásról, ugyanis már kiskoromtól kezdve foglalkoztatott a virágrendezés. Valószínűleg azóta szunnyadhatott bennem a közvetlen környezet önerőből való szebbé tételének a vágya: ha valami elromlott vagy elkopott, megpróbáltam javítgatni, helyrehozni. Nem emlékszem az alkotási vágy tudatos elnyomására, de arra sem, hogy a klasszikus értelemben vett képzőművészet felé szerettem volna indulni. Fordításra is feltehetőleg azért vállalkoztam, mert a változtató kreativitást érezhettem benne. Amikor viszont 2016-ban a sógornőm hozott ebből a krétafestékből, rögtön belém hasított: induljak el ezen az úton! Mesélt az angol Annie Sloanról, a festék feltalálójáról, aki körülbelül harminc éve foglalkozik bútorok és lakberendezési tárgyak dekorálásával, átalakításával. Minden jelentkezőt maga képez ki, utána mindenki úgy „játszik”, ahogy akar. A festéket viszont csak tőle lehet beszerezni, immár a forgalmazói hálózatán keresztül. Ez a krétafesték nemcsak Európában van jelen, hanem világszerte népszerű; nálunk sem kapható nagykereskedésben, de ha valakit érdekel, akkor a www.chalkpaint.ro honlapon meg lehet találni a hivatalos árusítók elérhetőségét. A forgalmazóvá válás alapfeltétele a dekorációs bútorfestésben elért széles körű tapasztalat, ugyanis ők tanácsadással segítik a kezdő bútorfestőket. Annie Sloan személyesen választja ki a forgalmazóit, és ha elfogad egy jelentkezőt, akkor el lehet menni tanulni tőle. Énrám még vár az oxfordi kiképzés.

– Mi a titka ennek a festési módnak? A mai túltechnologizált, rengeteg „okos” eszközzel felszerelt világban miért is örvend ilyen nagy keresettségnek és sikernek?

– Magában a festékben rejlik a titok, valójában egyáltalán nem boszorkányság. A legnagyobb előnye, hogy akármilyen felületen megtapad. Nem igényel komplikált előkészítést, épp csak a felületet kell letisztítani. A könnyű kezelhetőség miatt valószínűleg más tevékenységi körök is kipróbálják majd. Nagyváradon tudtommal én foglalkozom egyedül üzletszerűen ilyen festett bútorok, dekorációs tárgyak árusításával. Az első lépésem kopottas fotókeretek átalakítása volt – fülbevalótartókká. Barátnőimnek készítettem, nagy örömükre. Majd következtek a próbadobozkák, ezután pedig elkezdtem járni kézműves foglalkozásokra. Minden érdekelt, mindent megnéztem, mindenből tanultam, nagyon ügyes, kreatív embereket ismertem meg. Elsősorban nők foglalkoznak ilyesmivel, de természetesen akad egy-egy ügyes kezű férfi is. Nagyon nagy szerencsém, hogy a családom támogatja a munkámat, jönnek velem, amikor megnyílik egy-egy workshop.

– Az utóbbi években egyre gyakrabban hallottam a legkülönbözőbb helyeken tematikus kézművesvásárokról. Részt vesz-e hasonlókon, mi a tapasztalata?

– Vásáron legelőször tavaly vettem részt, a Moszkva kávézóban, akkor már a kis cégem, a Manoka Arts & Crafts képviseletében. A barátok adták az ötletet, hogy a nehezebben mozdítható bútorok helyett vigyek kisebb tárgyakat. Így kezdtem a fogasok újrahasznosításához, lapítók felújításához, és különböző kis akasztókkal nagyon jó kulcs- vagy üzenőlap-tartó kerekedett ki belőlük. Mostanában sámlikkal foglalkozom sokat, de azon is gondolkodom, nem lehetne-e valahogy a virágkötészettel is összekapcsolni a munkát. A workshopokon egyébként mindenféle technikát igyekszem eltanulni, majd pedig visszavinni a bútorokra vagy más fatárgyakra. A legújabb nagy szerelmem a falióra, most épp újabb modellek kidolgozásával foglalkozom.

– A filmszinkron elmaradását nem sajnálja?

– Nem maradt el teljesen, a magyar részleg elköltözött ugyan Váradról, de a fordítást tovább végzem. Nem vagyok kockáztató természetű, és mivel mindkét munkával itthon foglalkozhatom, a feladatok nem zárják ki egymást. A következő lépés a saját bolt, már találtam lehetőséget, meglátjuk, hogyan tudunk majd megegyezni. A vállalkozás ugyanis már olyan szintre nőtt, hogy kellene egy kis műhely, ahol dolgozni is tudnék, illetve volna hely megszárítani a tárgyakat. Húsz és negyven perc között szárad, tavasszal és nyáron kint még hamarabb is. Mivel megvan a hivatalos magánvállalkozásom, bármikor tarthatok én is workshopot, egyet már tartottam is a Körös-parton. Van ilyen falfesték is, de azt még nem próbáltam. Néha a megrendelők bútorrestaurálást kérnek, de el kell utasítanom, mert ez nem restaurálás. Én csak megújítok egy elhasznált, kopottas darabot, és általa az egész környezetet vidámabbá tehetem, de a restaurálás külön szakma, nagyon sok, nagyon összetett mesterségbeli fogással, megoldással együtt. A restaurálás művészet, én pedig – az utóbbi időben, a gyorsabb kivitelezés érdekében – sablonokat is használok. Márpedig a sablon a művész ellensége! De a kreativitás semmiképpen sem szorul háttérbe, sőt. A barátnőimnek például nagyon nagy segítségükre voltam és vagyok folyamatosan gombok, bizsuk, fa, üveg, textil lakberendezési tárgyak felújításával. A könnyen használható festék miatt költséghatékony az eljárás, mert maga a festék nem olcsó ugyan, de bárki számára könnyen és hamar elsajátítható a csináld magad módszer, ami megkönnyíti a lakás újravarázsolását. Ezért olyan hasznosak a workshopok, mivel ott kiderül, milyen egyszerűen lehet varázsosan szép dolgokat készíteni önerőből.

2019.01.05
Galéria
Karikás Noémi megfiatalítja a bútorokat
Egy szekrény új élete
Az egyediség a lényeg
A régi bőröndök is új feladatot kapnak
Sámli-variációk
Bármit meg lehet újítani