Újságírók a múltmentésről

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei őszi találkozójának Gyergyószárhegy adott otthont. Munkatársunkat, Szilágyi Aladárt Életműdíjra érdemesítette a szakmai szervezet.

Az őszi levelek színorgiája lenyűgözött mindannyiunkat a Biharból Gyergyóba vezető közel ötórás autóút során. Szerpentinek, emelkedők, völgyek váltották egymást a négytagú bihari küldöttség csodálatára. Már délutánba fordult az idő, mire október 12-én megérkeztünk a romániai magyar sajtós érdekvédelmi szervezet szakmai tanácskozásának „főhadiszállásául” szolgáló gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központba.

Jó volt találkozni a régi szaktársakkal, barátokkal. A meleg ebéd elköltése és egy kis kötetlen terefere után munkának is látott a társaság. A találkozó témájához – Sajtóarchívum: a hagyományostól a digitális felé – igazodva több előadó is kifejtette véleményét, illetve javaslatokat fogalmaztak meg. Például a budapesti Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője, Moldován István helyzetelemzése során kitért az erdélyi médiatermékek digitalizálási esélyeire is. Mravik Gusztáv, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke hiányolta a felvételek megőrzésére kidolgozott szabályzatot. Példaként említette, hogy több válogatott mérkőzés közvetítésének filmanyaga elveszett. Szűcs László MÚRE-alelnök, a Várad folyóirat főszerkesztője a Bihar megyében megszűnt lapok helyzetét ismertette. Rácz Éva MÚRE-elnök elmondta, hogy feltérképezik a hazai könyvtárak digitalizálási lehetőségeit, illetve e téren együttműködésre kérik fel a különböző lapok vezetőit.

Másnap településnézőbe ment a társaság. Átruccantunk Gyergyószentmiklós nevezetességeit is megtekinteni, és a Szárhegyen épp ezekben a napokban tartott káposztafesztiválra is ellátogattunk. A délután kötetbemutatókkal telt. Szűcs László Szilágyi Aladárnak a Flandriától Ticinón át Lombardiáig című riportkötetét méltatta.

Már sötét ülte meg a fölénk magasodó hegyeket, mire a községháza dísztermében elkezdődött a MÚRE 2018-as nívódíjainak átadása. A televíziós elismerést a Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának volt szerkesztője, Márkus Etelka vehette át, az írott sajtóst Márk Boglárka, a Maszol munkatársa megosztva kapta férjével, Kovács Hont Imrével, aki a Hargita Népe főszerkesztő-helyettese. A Temesvári Rádió szerkesztője, Lehőcz László részesült a rádiósoknak járó kitüntetésben. Életműdíjat kapott Cseke Péter és Szilágyi Aladár. Utóbbi riporteri és publicisztikai munkásságát Szűcs László méltatta, és felolvasta a díjazott ez alkalomra küldött üzenetét, mivel ő személyesen nem volt jelen. Az etnikumok közötti jobb kapcsolatokért munkálkodó román sajtósnak járó Pro Amicitia díjat ebben az évben Sabin Gherman érdemelte ki.

Bihariak számára ilyenkor még szokatlan, fagypont körüli hideg este fogadta az ünnepségről távozókat. A találkozó harmadik napjának reggelén még egyeztettek a kollégák, teendőket beszéltek meg, aztán mindenkitől elköszönve nekivágtunk a hazavezető 400 kilométernyi útnak.

2018.12.23
Galéria
A MÚRE idei nívódíjait Sabin Gherman, Márkus Etelka, Lehőcz László, Márk Boglárka és Kovács Hont Imre vette át a találkozón
A „főhadiszállás”, a szárhegyi művelődési központ
Gyergyószárhegyi látkép a római katolikus templom előtti térről
Kulcsszavak: