Olivér! - premier a Szigligeti Színházban

Lionel Bart világhírű musicaljének premierjére készül a nagyváradi Szigligeti Társulat: az Olivér! december 19-én, szerdán 19 órától mutatkozik be a Szigligeti Színház nagyszínpadán. A Charles Dickens Twist Olivér című regényéből készült zenés színházi adaptáció rendezője Tóth Tünde. Az igazi családi kikapcsolódást ígérő produkcióban tizenegy színművész, tizenöt zenész és harmincöt gyermekszereplő játszik.

Csaknem fél évvel ezelőtt, 2018 májusában kezdődtek az Olivér! című musical előkészületei: a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel (NMD) közösen szervezett casting után, júniusban került sor az első próbákra, majd július végén alkotótáborban vett részt az előadás stábja. Az előkészületi folyamatokról Tóth Tünde rendező így nyilatkozott: „A szereplőválogatások során arra voltam kíváncsi, hogyan tudnak egymással dolgozni a legkülönbözőbb korú gyerekek. Sokat beszélgettem velük arról, hogy mit gondolnak a regényről, illetve annak témájáról, ugyanakkor rengeteg ritmusgyakorlatot, zenés és táncos improvizációt folytattunk. Csillogó kis egyéniségek kerültek bele a végső csapatba, nem is gondoltuk volna, hogy ennyi tehetséges fiatal él közvetlen környezetünkben. A casting után alkotótáborban vettünk részt, az elsősorban arra volt jó, hogy egymásra találjunk, egymásra hangolódjunk... és persze sokat szórakozzunk!”.

Az Olivér! projekt előbemutatóját az NMD nyári színházi fesztiválján tartották: az augusztusi előadás Utcakölykök címmel adott ízelítőt a készülő produkcióból. Az előadás fiatal alkotói stábja – Lokodi Aletta jelmeztervező, Kerekes Dalma koreográfus, Rákay Tamás díszlettervező és Strausz Imre zenei vezető – szeptemberben kezdte újra a munkát.

„Nagyon jó érzés, hogy az Olivér! több mint ötvenfős stábjában a nyolcévestől a hetvenévesig mindenki otthon érzi magát: rendkívüli energiákat mozgat meg a különböző generációk együttes jelenléte a színpadon. Örömünkre szolgál, hogy többéves kihagyás után az Olivér!-ben vállalt szerepet Kiss Törék Ildikó, ő Sally szerepét fogja játszani” – mondta el Tóth Tünde rendező.

Az Olivér! premierje tehát december 19-én, szerdán 19 órától lesz a Szigligeti Színházban. Ezt követően december 22-én 17 órától (Papp Magda-bérlet), illetve december 23-án 19 órától (Halasi Gyula-bérlet) láthatja a közönség a nagyszabású, élőzenei kísérettel játszott produkciót. Az Olivér! az új évben a Szigligeti Színház által szervezett MAFESZT színházi találkozón is bemutatkozik: január 26-án 17 órától (Gábor József-bérlet). Az előadásra jegyek a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14–19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

2018.12.11
Galéria