Az eddigi legsikeresebb Szabadság Feszt

Óriási sikere és látogatottsága volt az idei margittai Szabadság Fesztnek. A Székelyföldtől Budapestig, a Bánságtól Kárpátaljáig terjedne az a térkép, melyet a látogatók lakhelyének feltüntetésével rajzolhatnánk meg.

Számszerűsítve: a VI. margittai ifjúsági fesztivál részvevőinek összessége elérte a tízezer főt, nyilatkozta lapunknak a margittai főszervező, Demián Zsolt körzeti RMDSZ-elnök. A mostani többnapos rendezvény elődje műhelytáborként indult, évről évre a Vidéki Ifjúsági Szövetség (Vidifisz) rendezte meg Biharfélegyházán, illetve Vársonkolyoson, de idővel egyre kevesebben vettek részt rajta. A szervezők összedugták a fejüket és keresték a megoldást arra, hogy népszerűsége növekedjen. Arra a megállapításra jutottak, hogy a tábort „hibriddé” kell tenni, vagyis a műhelyfoglalkozásokat sok szórakozási, kikapcsolódási lehetőséggel kell ötvözni. Egy ilyen táborozásra pedig a margittai Városi Strand bizonyult a legalkalmasabb helyszínnek. Ekkor már „csak” az kellett, hogy a helyi tanács rábólintson, ez aránylag simán meg is történt. Ezzel zöld utat kapott a strandolós, szórakozós, műhelybeszélgetésekkel kombinált fesztivál. A Vidifiszhez tartozó civil szervezetek tagjai kaptak meghívást rá, meghatározott létszámmal.

Már az első rendezvény sikeres volt, híre ment, így más ifjúsági civil szervezetek is jelezték, hogy szeretnének részt venni az eseményen. Sikerét a szervezettség, a garantált jó hangulat és a „fapadosság” (olcsó részvételi díj) együtt hozta össze. Mivel a Városi Strand területén sátorozni is lehet, a fiatalok ezt az olcsó és egyben romantikus szállást választották. Az étkezési lehetőségeket is a fiatalok pénztárcájához szabták. A „fapados árakat” mind a mai napig megtartották. Idén például a négynapos bérlet az első időszakban 49, majd 69, végül, az eseményhez legközelebbi időpontban, 99 lej volt. Ez magában foglalta a sátorhely bérleti díját, a strandolást éjjel-nappal, a koncertek és a műhelybeszélgetések látogatását.

Attól kezdve, hogy bárki jelentkezhetett a fesztiválra, a részvevők száma látványosan megnőtt. Első alkalommal nagyjából 300 fő volt jelen, legutóbb már több ezer. A szakmai előadások megmaradtak, viszont a szórakozási lehetőségeket folyamatosan bővítették. A szakmai részt a főszervezők átadták a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége Bihar Megyei Szervezetének. A meghívott előadók között szerepelt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Cseke Attila szenátor, Biró Rozália és Szabó Ödön parlamenti képviselő is. Az előadásokon igen sok fiatal jelen volt, ez alátámasztja, hogy a szórakozás mellett a szakmai rész a következő években is szerves része legyen a fesztiválnak.

A szórakoztató programok látogatottsága azonban sokkal nagyobb, ez nem zavaró, hiszen erről is szól a fesztivál. Ismerkedni, barátkozni, csapatot építeni szórakozva is lehet, s erre a több ezer fiatal együttléte nagyszerű alkalom. Az idén augusztus 30. és szeptember 2. között lezajlott rendezvény a térség fiataljainak legnagyobb záró bulija volt, hiszen sokuknak hamarosan elkezdődött a tanulás időszaka.

A programokat most is úgy állították össze, hogy az iskoláskoron túli fiatalok vagy akár a középkorúak is jól érezzék magukat, találják meg a nekik tetsző szórakozási lehetőséget. Ezáltal a részvevők száma korosztályban is kiszélesedett. Ez annak is köszönhető, hogy most beengedték a 15 év alattiakat is nagykorú kísérővel. Létrehoztak egy pihenőövezetet a nagyszínpadtól távolabb, sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. A pihenő mellett tartották a filmvetítéseket, ezeknek szintén szép számú közönségük volt. A hagyományőrzés sem maradt el, hiszen a kezdő napon nóta- és népdaléneklés színesítette a programokat, fél tucat néptánccsoport mutatkozott be. Az élő koncertek számát erre az évre megkétszerezték.

A legtöbb látogató szombaton volt, ekkor a bérleteseken túl még több mint ezren érkeztek napijeggyel. Tehát több mint kétezer fiatal és középkorú fürdőzött, szórakozott együtt. A szervezők számítása szerint a fesztivál a teljes ideje alatt több mint tízezer látogatót fogadott. Örömükre szolgál, hogy rendbontás, hőzöngés és incidens nélkül telt el a négy nap. A résztvevők önmagukat fegyelmezték, felnőttek a nagyszerű fesztivál légköréhez, nagyon kulturáltan szórakoztak, a rendfenntartóknak semmi dolguk nem akadt. Demián Zsolt elmondta még, jó volt látni, hogy a strand parkolója kicsinek bizonyult, a város tele lett turistával, az éttermek, panziók és szállodák megteltek.

A Szabadság Feszt szervezésének oroszlánrészét a Vidifisz és annak elnöke, Boda Gergő vállalta magára, karöltve a Margittai Ifjak Körével (MIK), azon belül pedig Demián Zsolttal. Az anyagi fedezetet saját bevételből, támogatóktól kapott összegekből és pályázati úton teremtették elő, így nem terhelték a város költségvetését. Éppen ellenkezőleg, hasznot hoznak, hiszen a fesztiválozók elviszik a város hírét a már említett képzeletbeli térkép valamennyi településére. Nagyszerű ingyen reklám ez, mely erkölcsi és anyagi hasznot hoz. Turisztikai szempontból ez a rendezvény vonzza Margittára a legtöbb vendéget.

2018.12.04
Galéria
Sátorutcákba költöztek a fesztiválozók
Az egyik főszervező, Demián Zsolt a Rákóczi Szövetség szervezetfejlesztési és informatikai igazgatójával, Nagy Domonkos Istvánnal beszélgetett
Cseke Attila is rendszeres meghívottja a Szabadság Fesztnek
Szombaton Lia és Sterbinszky volt a DJ
Hooligans-koncert
A bérlet árában a korlátlan strandolás is benne volt