Ismét letörték a magyar zászlót

Az RMDSZ Bihar megyei és nagyváradi szervezete megdöbbenéssel észlelte, hogy a hétvége folyamán (november 30. délután és december 2. délutánja között) ismeretlen elkövető letörte a magyar nemzetiszínű lobogót az RMDSZ nagyváradi, Fekete Sas-palotabeli székházának bejáratánál.

A zászló hiányát a Nagyváradi Magyar Diákszövetség tagjai vasárnap délután vették észre. Amint látszik, a lobogót kitörték a zászlótartóból, majd eltüntették. Az RMDSZ bejáratánál egyébként a magyar mellett a román, az uniós és az RMDSZ-es zászló is ki van függesztve, ezekhez azonban nem nyúltak.

Sajnálatosnak tartjuk, hogy Nagyváradon is vannak olyanok, akik nem tisztelik nemzeti szimbólumainkat, és ezek megbecstelenítésével, eltüntetésével igyekeznek érvényt szerezni nacionalista gondolkodásmódjuknak. Ez a mostani eset nem az első, augusztus 30-áról 31-ére virradó éjszaka egyszer már letörték a magyar nemzeti lobogót az RMDSZ székházának bejáratánál.

Az ügy kivizsgálása érdekében az RMDSZ akkor is értesítette a hatóságokat, és a mostani eset kapcsán is megteszi a szükséges jogi lépéseket az elkövető(k) kilétének felderítése és felelősségre vonása érdekében.

A Fekete Sas-palota passzázsában számos térfigyelő kamera lett felszerelve, bízunk abban, hogy a rendőrség a felvételek elemzését követően gyorsan meg tudja állapítani a zászlórongálás és -eltüntetés körülményeit.

Az RMDSZ ugyanakkor arra biztat mindenkit, hogy tiszteljük egymás nemzeti jelképeit és szimbólumait, fogadjuk el az együtt élő nemzetiségek természetes és jogos önkifejezési módjait, jelképeik, anyanyelvük szabad használatát, és XXI. századi európai szellemiségben, a békés együtt élést szorgalmazva építsük közös jövőnket.

Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Sajtóirodája

2018.12.03
Galéria