Önéletrajzi kötetet mutattak be Albison

Egy váradi postamester visszaemlékezései

Mozog Nagy Imre neve nem sokat mondhat az irodalmat kedvelők számára. A zsellércsaládban született parasztfiúnak a postamesterségig sikerült feltornáznia magát. Jár a baka, jár című élettörténeti regényét január végén szülőfalujában, Albison mutatták be először.

Amikor legutóbb az albisi kultúrotthonban jártam, málló vakolatú falak, elhanyagolt belső tér fogadott. Január közepén, amikor Mozog Nagy Imre könyvének bemutatójára kaptam meghívást, jóleső érzéssel konstatáltam, hogy milyen szépen felújították az eseménynek otthont adó létesítményt. Ennél is szívet melengetőbb volt látni, hogy mennyien eljöttek: megtelt a nézőtér érdeklődőkkel.

Mozog Nagy Imre 1892-ben született Albison, a mai falusfelei között emléke a feledés homályába veszett. Kócza István, Érbogyoszló község polgármestere (közigazgatásilag Albis Bogyoszlóhoz tartozik), miután köszöntötte a kötetet kiadó Várad folyóirat munkatársait és a megjelenteket, elmondta, hogy mindeddig maga sem hallott még a falujában született íróról. Hiába érdeklődött hónapokon át, már úgy nézett ki, hogy senkit sem sikerül felkutatnia a kései leszármazottak közül. Végül épp a könyvbemutató napján derült ki, hogy élnek még rokonai a szerzőnek a faluban.

Az eseményen jelen lévő Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője bő két évtizedet visszagörgetve az időben mesélte el a kötetszületés előzményeit. A Bihari Naplónál dolgozott akkoriban a könyvet szerkesztő Szilágyi Aladárral együtt, amikor egy nap bekopogott hozzájuk Mozog Nagy Imre fia, az Alföldi Imre néven publikáló, Magyarországon élő nyugdíjas újságíró, szatyrában jókora köteg kézirattal. Édesapja önéletírását tartalmazta a paksaméta, s annak néhány részletét közölték is a napilapban. Később Szilágyi Aladár gondozásában a Várad folyóiratban láttak napvilágot részletek az élettörténetből. Akkor ébredtek rá valójában, hogy nagyon értékes munka van a kezükben.

A könyvbemutatón Szilágyi Aladár a szerzőről elmondta, hogy önmagát képezve alapos ismeretekre tett szert, tehetsége vitathatatlan, írása olvasmányos, humorral fűszerezett, fordulatokban gazdag. Egyben hiteles kordokumentum is. Mozog Nagy Imre sorkatonai bevonulásával, az első világháborútól indul a történet, s tart az 1920-as évek elejéig, a román világ kezdetéig. Magában foglalja a frontharcot, a fejlövést, s a csodálatos felépülés részletezése során betekintést nyerhetünk a hadikórházak világába is. A beteljesületlen szerelem leírása, a házassága körüli machinációk megörökítése szintén olvasható a könyvben. A szerző erkölcsi igénye, igazságérzetéből fakadó szókimondása, korismerete és mérhetetlen tudásvágya követendő jellemet tár az olvasók elé.

A közel négyszáz oldalas könyv mindössze egyharmadát tartalmazza Mozog Nagy Imre teljes önéletírásának. Nem kizárt, hogy a kötetnek lesz folytatása. Tervezik a szerző gyermek-és ifjúkorát megjelenítő könyv kiadását is; az akkori események javarészt Albison játszódnak.

2018.03.08
Galéria
Kócza István polgármester mondott köszönetet a könyv megjelentetéséért
Megtelt az albisi művelődési ház a kötet bemutatójára
Hosszan dedikált a könyv összeállítója a bemutató után
Kulcsszavak: