Rendes ülés után rendkívüli

Szeptember 28-án, pénteken 10 órakor rendkívüli ülést tart a Bihar Megyei Tanács – jelentette be az önkormányzati képviselő-testület keddi rendes ülésének végén Pásztor Sándor tanácselnök.

A Bihar megyei önkormányzat szeptember havi rendes üléséről két képviselő hiányzott, egy a többségi, egy az ellenzéki oldalról, így az egyszerű többség sem jött össze sokszor, nemhogy a kétharmad. Emiatt ez alkalommal is megbukott több határozattervezet, közöttük uniós pályázatokhoz szükségesek is. Az ülés elején a tanács többsége nem szavazta meg az új liberális párti tanácstag beiktatását, ezt követően a megyei tanácsban ellenzékben lévő NLP frakcióvezetője közölte: a tanács vezetése se számítson a liberális szavazatokra.

Ennek eredményeként nem ment át a megyei költségvetés módosítás, illetve a megyei tartalékalap kiosztásáról szóló határozattervezet. Utóbbi hiányában tehát egyelőre a sertéspestis sújtotta települések – Székelyhíd, Vedresábrány, Érbogyoszló, Kiskereki és Szalacs – önkormányzata nem kap pénzt a tartalékalapból, hiába kérték költségeik megtérítését. A megye köz- és magántulajdonának leltára szintén újra megbukott, akárcsak az uniós pályázatokhoz kötődő határozattervezetek.

Ugyanakkor megszavaztak több, szintén fontos határozattervezet, például a Bihar Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság átszervezését, ott 32 új állást hoztak létre, ezekre a 2. Számú Gyermekotthon működtetéséhez van szükség. A tervezet vitájakor Pásztor Sándor elmondta: 18 megyében problémás a gyermekvédelem helyzete az állami hozzájárulás késése miatt, s bár Biharban novemberig biztosított volt ezek működése, sikerült elérniük, hogy 8 929 000 lejt kapjon a megye erre a célra. A jelenlévő tanácstagok többségi szavazatával jóváhagyták a Szigligeti Színház és a hagyományőrző központ szervezeti felépítését és posztjainak összetételét is.

2018.09.25
Galéria
Pénteken újabb ülés lesz