Egyházak és települések kaptak pénzt a megyétől

Mind az egyházaknak, mind a helyi önkormányzatoknak osztott pénzt a Bihar Megyei Tanács a legutóbbi ülésén.

Az egyházak között egymillió lejt osztottak szét, összesen 53 plébánia és parókia kap kisebb-nagyobb összegeket előre meghatározott célú felhasználásra. A pénz szétosztásáról szóló határozatot a megyét vezető RMDSZ–szociáldemokrata–liberális-demokrata koalíció 18 tagja támogatta, az ellenzéki nemzeti liberális frakció jelen lévő 15 tagja ellene szavazott. A legtöbbet, 180 ezer lejt a Nagyváradi Ortodox Püspökség kapta, de a magyar felekezeteknek is jutott a pénzből. A várad-ősi római katolikus plébánia 37,8 ezer lejt, a biharpüspöki 45 ezer lejt, az éradonyi pedig 37,2 ezer lejt kapott. A református egyházközségek közül a hegyközszentimreinek 50 ezer lejt, a várad-ősinek 60 ezret, a várad-olaszinak és hegyaljainak 30-30 ezret, a hegyközkovácsinak 10 ezer lejt utalnak. Szintén tízezer lejes támogatásban részesült a Nagyváradi Evangélikus-lutheránus Egyházközség, a szalárdi baptista gyülekezet pedig 15 ezer lejesben.

Jutott az egyházaknak az önkormányzatok között szétosztott 15,4 millió lejből is. Nagyváradra 270 ezer lej került az Ady líceumon és Szacsvay iskolán, illetve a szlovák római katolikus plébánián végzendő javításokra. Nagyszalontára 327 ezer lej kerül, ott a többi között a csatornázást támogatják. Margittára 392 ezer lejt utalnak egyebek mellett köztisztasági munkálatokra, de támogatták a városnapokat és a Szabadság Fesztet is. Belényesben a református egyház egyik épületének szigetelését segíti a megye 20 ezer lejjel. Székelyhídra 350 ezer lej került, ott főleg projektek elő- és társfinanszírozását támogatják, de a kágyai iskolába is vásárolnak felszereléseket. Érmihályfalvának 336,7 ezer lej jut például útfelújításra és a közvilágítás fejlesztésére.

A községek között Bihar 161 ezer lejt kapott a piac felújítására, és a kovácsi református templom javítására is szántak pénzt. Borsra 132 ezer lej került, az összeg döntő többségét a járdákra fordíthatják. Érbogyoszló 170,6 ezer lejt egyebek mellett az albisi falumúzeum berendezésére és a bogyoszlói iskola parkolójának kialakítására költhet. Hegyközcsatár 206,6 ezer lejt kapott, az összeg döntő többségét a vízellátás fejlesztésére fordíthatják. Hegyközpályi ugyanerre a célra 170,6 ezer lejt fordíthat, és utcákat is köveznek a támogatásból. Kiskerekibe 170,1 ezer lej jutott például a községháza felújítására és az asszonyvásári multifunkcionális központ tervezésére. Bihardiószegre 170,6 ezer lej került, amit például a vízellátás fejlesztésére, valamint templom- és kápolnajavításra fordíthatnak. Biharfélegyházán 230 ezer lejből egyebek mellett az after school programra és az orvosi rendelő javítására is költhetnek. Szalárdnak 210 ezer lej jutott a szentimrei kultúrotthon felújítására, illetve szalárdi utcák rendbetételére. Szentjobbon 140 ezer lejt költhetnek például járdák és utcák korszerűsítésére. Értarcsa 150 ezer lejt kapott, ott szintén a közvilágítást és a járóbeteg-rendelőket támogatják, és az adonyi római katolikus plébániának is jut még pénz. Paptamásiban a 170 ezer lejt például zöldövezetekre és a kultúrotthon felújítására fordíthatják. Tóti 226,6 ezer lejt kapott, főleg az uniós projektek önrészét fedezhetik belőle.

 

2018.09.15
Galéria
Az ellenzékiek nem értettek egyet a pénzek elosztásának módjával