Elkezdték felújítani a Jád-völgyi víztározót

Kétnapos munkalátogatáson Bihar megyében járt IOAN DENEȘ víz- és erdőgazdálkodási miniszter.

A tárcavezető csütörtökön megnézte Nagyváradon a Sebes-Körös bal partján végzett munkálatokat, kinn járt a Jád-völgyi víztározónál, és a Nimăiești völgyében végzett munkálatokat is megtekintette. Pénteken az erdészetek képviselőivel és a polgármesterekkel találkozott, majd beszámolt arról is, milyen vízügyi és erdészeti befektetések zajlanak Bihar megyében.

 

Csütörtökön terepen

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke Ioan Deneș víz- és erdőgazdálkodási miniszterrel látogatott el a Jád-völgyi víztározóhoz (barajul Leșu), ahol már javában zajlanak a völgyzárógát felújítási munkálatai. A látogatásról szóló közlemény szerint a tanácselnök tudatta, hogy hosszú évek vajúdásai után végre sikerült a gát rekonstrukcióját elindítani, s ez több szempontból is nagyon fontos: itt több mint húszmillió köbméter vizet tárolhatnak, biztosítva ezáltal a Sebes-Körös medrének folyamatos ellátását, másrészt turisztikai-gazdasági vonatkozása is van, mert ha bő két éven belül újra feltöltik a tavat, azzal visszaadják a vidék idegenforgalmi potenciálját.

Pásztor Sándor elmondta még: „Szerencsés együttállás, hogy idő közben a Bihar Megyei Tanács az Erdélyi-szigethegységen átvezető utat is kiépíti, és ez a két munkálat várhatóan egyszerre fejeződik majd be. A turisták például, ha Magyarországról belépnek az országba Nagyszalontánál, mert onnan kezdve végig kiépítjük az utat, Tenkén keresztül eljuthatnak Belényesbe, majd a Bihar-hegységbe, Biharfüredre és onnan ide, a Jád-völgyébe, Jádremetére, majd innen a Drăgan völgyébe a másik víztározóhoz, ahonnan Kolozs megye közreműködésével az út folytatódik majd.”

A Jád-völgyi víztározó felújításának költsége 35 millió lej, míg az Erdélyi-szigethegységet átszelő turisztikai útvonal megépítésének teljes költsége 29,7 millió euró.

Bihar példaértékű

A víztározón kívül Nagyváradon a Sebes-Körös bal partján végzett partrendezési munkálatokat is megtekintette a miniszter, és pénteki sajtótájékoztatóján tudatta, folytatják a folyó jobb partján is a munkát. A Körös partjainak szabályozását 2000-ben kezdték el, a projekt összértéke 247,5 millió lej, idén 22,7 millió lejt különítettek el erre célra.

Mézgeden is jártak a szaktárca illetékesei, illetve a Nimăiești völgyében, ott a patakot szabályozzák. Ennek a munkálatnak az összértéke 27,2 millió lej, többek között a partot erősítették meg és beton támfalat emeletek, eddig 21,3 millió lejt használtak el a 2009-ben kezdődött munkákra.

Ioan Deneș azt is elmondta, hogy Bihar megye élen jár az országban a támogatások lehívásában. Jelenleg 18 vízügyi és öt erdészeti projekt fut a megyében. Még ebben a hónapban készülnek a feketetóti vízgyűjtő átadására, és a Fekete-Körös völgyében is terveznek partszabályozást és árvízvédelmi munkálatokat, utóbbiak becsült értéke 18 millió lej. A Fekete-Körös mentén egyébként 1998 óta dolgoznak, a 280 millió lejből eddig 187 milliót használtak fel. Bihar mellett Szilágy megyében is végeznek árvízvédelmi munkálatokat a Berettyó mentén, ott 1997 óta dolgoznak, a 236,9 millió lej értékű munkálatból eddig 219 millió lejnyi értékű készült el.

A Bisztra medencéjében 23 kilométernyi erdészeti út építését tervezik, ennek 4,7 millió lej az összértéke, idén 800 ezer lej jut rá. Az erdészeti őrségen keresztül ökológiai helyreállítást is terveznek, Hegyközcsatár környékén 72, Nagyszalonta környékén 102, Barátka környékén pedig 148 hektárnyi területen. Csatár esetében 2,6 millió lejre, Szalontán 3,2 millió lejre becsülik a költségeket, és 2024-re készülnek el, Barátkán 4 millió lejes a beruházás, és 2020 a határidő.

2018.09.07
Galéria
Pásztor Sándor megyei tanácselnök, Victor Sandu, az Országos Vízügyi Hatóság vezetője, Ioan Mihaiu prefektus, Ioan Deneș, Ioan Mang, megyei alelnök és Durel Dume, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője
Kulcsszavak: