Hazajáró festőművésznő

MOLNÁR IBOLYA neve ismerősen cseng a képzőművészek világában. Nagyváradon született, Margittán nevelkedett, majd nyugdíjba vonulása után a magyarországi Sárvárra költözött. Lélekben azonban mindig megmaradt margittainak.

Margittához kötik a gyökerei, barátai, ismerősei, tisztelői. Gyakran rendez itt kiállítást, ahol hazajáró művészként ismerik, és mindig nagy szeretettel fogadják. Molnár Ibolya – az otthoniaknak csak Ibi – legutóbbi kiállítása stílszerűen a Hazajáró címet viselte. Június közepén nyitotta meg Papp Gábor, a helyi képzőművészek vezetője a művelődési ház galériájában, s mint mindig, most is igen népes érdeklődő közönség előtt. Méltató beszédet a Molnár család barátja, dr. Kékedi Imre tartott, s ez időnként interaktívvá vált, mivel a múlt emlékeit a művésznővel együtt osztották meg a hallgatósággal. „Mindegy, mit fest, tájképet, csendéletet, eseményt, életképet vagy egy csokor vadvirágot, mindennek a belső magva ugyanonnan ered: a hazai tájból, az itteni mentalitásból és életérzésből. Az itthon benne van egyéniségében, génjeiben, látásmódjában, egész életében. Képei bemutatnak, ábrázolnak, de nem értelmeznek, mesélnek, de nem magyaráznak” – hangzott el.

Jelen alkalommal félszáz művet állított ki, s a képek igen nagy százaléka már a megnyitó után rögtön gazdára talált. Helyiek és külföldiek egyaránt vásároltak, volt olyan család, mely három képpel is gazdagította gyűjteményét. Sok Margittáról elszármazott a kiállítás kedvéért jött haza erre a hétvégére. A legfiatalabb vásárló egy külföldről érkezett kilencéves kislány volt.

Molnár Ibi meghatódva mondott köszönetet a kiállítás részvevőinek és a Gyöngyvetők Népdalkórus tagjainak, akik énekükkel színesítették az eseményt. A kiállítás utáni állófogadás a helyiek és elszármazottak találkozójává vált, a művészet szépen összehozta őket. Ekkor kértem interjút a művésznőtől, és szívesen eleget tett a kérésnek a volt hétvégi házukban, Érbogyoszlón. Egy baráti család vásárolta meg a házat, így szívesen látták a képzőművészt és férjét egy kis nosztalgiázásra.

Érkezésemkor is a ház tornácán festegetett. Alapvető kellékeit mindig magával viszi, így bármikor eleget tehet az ihlet késztetésének. Új festménye vázlatának elkészülte után érdekes életpályáját vázolta. 1939-ben született Nagyváradon, de már kisgyermek korában Margittára költöztek. Így az ő tudatában ez a szülőváros. Szerencsés volt a költözésük időzítése, hiszen néhány nap múlva lebombázták a váradi házukat. Az általános iskolát Margittán járta ki, majd a középiskolát Nagyváradon (Margittán akkor még nem volt). Ugyanott végezte el az orvos asszisztensi technikumot (a Mózes-iskolában), de szakmájában nem dolgozott.

Akkor már kacérkodott a képzőművészet gondolatával?

– A festészet szeretete gyermekkorom óta bennem van. Egy nagyváradi tehetségkutató versenyen felfigyeltek rám. Felvételi nélkül bejuthattam volna a képzőművészeti főiskolára, de a szüleim szerint ez gyenge megélhetési forrás lett volna, ezért lemondtam róla. Ma már úgy látom, hogy akkor másképp kellett volna döntenem. Akkor még nem tudtam, hogy nekem ez az út van rendelve, de később rájöttem, hogy festészet nélkül nem lehetek igazán boldog.

Egészségügy helyett a ruhaiparban helyezkedett el. Szerette azt a munkát? Volt köze a művészethez?

– Tulajdonképpen igen, hiszen tervezőként dolgoztam, a rajztudás alap volt. Szerettem a munkámat, hiszen rajzolhattam. Elvégeztem a ruhatervezői képzést is. Évszakonként különböző kollekciókon dolgoztam, meg kellett felelniük az elvárásoknak, komoly alkotómunka volt. Szerették a munkámat, mert amikor 1990-ben áttelepültünk a magyarországi Sárvárra, nehezen engedtek el. Végül aláírták a papírjaimat, és új életet kezdhettem egy Margittához hasonló városban. Kedvesen fogadtak, eleinte segítségként lakást is kaptunk, később vásároltunk sajátot. Egyetlen csalódásom az volt, hogy nem tudtam a ruhaiparban elhelyezkedni. Férjem tanácsára elmentem óvónőnek, és ilyen minőségemben vonultam hat év múlva nyugdíjba. Jó volt foglalkozni a gyermekekkel, rajzolásra tanítani őket.

Rajzolni már gyermekkorában szeretett, de befutott festőművész nyugdíjazása után lett. Miért csak akkor?

– Óvónőként rengeteget rajzoltam, festettem a gyermekeknek, valószínűleg ez ébresztette fel bennem a régi vágyat, nyugdíjasként több időm is volt rá. Úgy gondolom, a felső vezérlés is erre a pályára terelt. Semmi sincs véletlen, én pedig festéket és ecseteket kaptam ajándékba, mintegy annak jeleként, hogy ez a küldetésem. Első festményem 1994-ben egy napraforgóvirág volt; az egyik fiam falán lóg. Két fiam és három unokám van. A családom sokat tett azért, hogy a régi vágyam valóra válhasson, ezúton is köszönetet mondok nekik.

Művészeti szempontból milyen kategóriába sorolná magát? Hány kiállítása volt eddig? Hány festményt készített?

– Valójában nem magamat soroltam be bármilyen kategóriába. A Kisalföldi művészeti lexikon írója, Salamon Nándor művészettörténész tette ezt meg először, amikor természetelvű festőnek nevezett könyvében, és én szívesen tettem magamévá ezt az elnevezést. A későbbiekben már több katalógusban is így emlegettek. A természet folyamatosan változik, így állandóan új témát, új feladatot ad a festőnek. Általában akvarell technikával festek, de néha kérésre olajjal is dolgozom. A mostani kiállításom a 171. volt, képeim száma meghaladja a 2000-et. Magyarországon és Románián kívül Európa több városában, például Nürnbergben, Regensburgban, Bázelben, Türnitzben is kiállítottam. Képeim a vásárlások útján több kontinensen megtalálhatók. Büszke vagyok arra, hogy az egyik képem a magyar parlament falát díszíti. Igyekszem, hogy alkotásaim nyugalmat, pozitív érzelmet sugározzanak, és megfeleljenek a három alapértéknek: szép, jó, igaz. A színek harmóniájához mindenképpen ragaszkodom.

Mit jelent önnek a festészet? Milyen rendszerességgel fest?

– A fényt jelenti. Fény nélkül élni pedig nem lehet, tehát számomra az életet jelenti. Festőnek születtem, egész életemben erre készültem. A festészet olyan érték, mely számomra semmi máshoz nem hasonlítható. Van úgy, hogy mindennap dolgozom, de olyan is van, hogy várni kell az ihletre. A témakeresés néha időben annyi vagy több, mint a festésre fordított idő.

Úgy tudom, ön a festés tanításával is foglalkozik. Mióta és hol?

– Húsz éve működtetem az abaligeti festőkört. Büszke vagyok rá, hogy igazi tehetségeket indíthattam el ezen a rögös, de nagyon szép úton.

 

2018.08.31
Galéria
Molnár Ibolya úgy érzi, festésre hivatott
Munka közben a volt hétvégi házukban
Legutóbbi tárlatának megnyitóján a szülővárosának tekintett Margittán
Margittát ábrázoló festmények
Emlékfotó a legfiatalabb vásárlóval
Az abaligeti művésztáborban