Megoldották az Ady és a Szacsvay iskola gondját

Kedden tartották a Bihar Megyei Tanács augusztusi ülését. Több kérdésben is döntés született.

Már-már megszokottnak nevezhető, hogy ellenzéki időhúzással, akadékoskodással telt a megyei tanács augusztusi ülése. Ismét megbukott például a megye köz- és magántulajdonának leltára és az a határozattervezet is, mellyel Sonokolyoson turisztikai információs pontot hozott volna létre a megyei tanács egy saját tulajdonú, de jelenleg a helyi polgármesteri hivatal kezelésében lévő ingatlanban. A liberális tanácsosok szerint a sonkolyosi polgármesteri hivatalnak van saját terve turisztikai tájékoztató pont kialakítására, ezért a kezdeményezés ellen szavaztak. A tanácselnök elmondta, hogy kérni fogják a sonkolyosi önkormányzattól a több mint egy éve üresen álló ingatlan hasznosítását.

Eggyel kevesebb az ellenzéki

Napirenden szerepelt az ellenzéki NLP-frakció kiegészítése is. A 17 mandátum egyike Dacian Foncea távozásával maradt gazdátlanul (ő a versenyvizsgával elnyert kórházmenedzseri tisztséget választotta inkább). Helyette a 2016-os választási lista szerint Carmen Pantiş főorvos következett volna a tanácsosok sorában, meg is jelent a gyűlésen, ám a mandátumigazolási határozat voksolásakor a koalíciós többség nemet mondott rá.

Kinevezték ellenben a megyei Hivatalos Közlöny ideiglenes vezetőjévé Botházy Nándort, és más beosztásba helyezték Călin Puiát, a Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság vezetőjét, mivel ellene fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett az Országos Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Amint Pásztor Sándor tanácselnök az ellenvéleményekre reagálva megjegyezte, ötféle kivizsgálás folyik Puia ellen.

A tanács saját struktúrájának átszervezéséről is döntött: 201-ről 185-re csökken az alkalmazottak száma, megszűnnek egyes vezető tisztségek, a pályázatok előkészítéséért pedig ezentúl a műszaki főigazgatóság fog felelni.

Jóváhagyták azt is, hogy az egykori pénzügyi palotának (legutóbb járóbeteg-rendelő intézet, a Fő utca 35. szám alatt) egészségügyi rendeltetése helyett más rendeltetése legyen. A megyei önkormányzat lehetőséget lát ugyanis a rendbetételére, hogy oda tegye át a székhelyét.

Megoldódott az iskolák ügye

A megyei tanács módosította saját korábbi, 113. számú határozatát, mellyel az önkormányzatoknak utalt ki összegeket. Visszahívták a megyeszékhelynek az Ady Endre Líceum hőközpontja felújítására kiutalt 180 ezer, illetve a Szacsvay Imre Általános Iskola homlokzat-felújítására szánt 50 ezer lejt, azokat más településekre irányították át, például Váradszentmárton százezer lejt kapott csatornahálózatának korszerűsítésére.

Egy másik határozatot is elfogadtak, mely szerint a megyei tanács társul az Ady középiskolához köthető Alma Mater Alapítvánnyal, illetve a Szacsay bentlakásának felújítását is segítő Partium Alapítvánnyal, ezek kapják meg a 180, illetve 50 ezer lejt, így kijavíthatják a hőközpontot, és védőháló kerülhet a Szacsvay omló homlokzatára.

Szintén tegnap derült ki, hogy a váradi önkormányzat a közigazgatási bíróságon támadta meg a tegnap módosított, 113-as számú határozatot. Pásztor Sándor tanácselnöktől megtudtuk, hogy ez a per okafogyottá vált, vélhetően ezt mondja majd ki a bíróság is. A tanácselnök hozzátette, számukra az iskolák problémáinak megoldása volt a fontos, ezt pedig az alapítványok segítségével rendeződni látszik.

2018.08.29
Galéria
Védőháló kerülhet a Szacsvay-iskola homlokzatára
Az Ady fűtésére kerestek megoldást
Pénzügyekről és személyi változásokról is döntöttek
Kulcsszavak: