Lángtengerben a görögkatolikus püspöki palota

Szombaton este kigyulladt az ifj. Rimanóczy Kálmán tevei alapján épült nagyváradi görögkatolikus püspöki palota, Az oltás mintegy három órán keresztül tartott, a tűzben megsemmisült a tetőszerkezet, és ledőlt az egyik torony. Mintegy 1300 négyzetméreren pusztított a tűz, az oltáshoz a Sebes-Körös vizét is használták, mivel a környéken három tűzcsap sem működött megfelelően.

Vasárnap délelőtt tíz órakor a torony helyén még füstölgött az épület sarki része, egy fecskendővel locsolták is, miközben a többi tűzoltó az épületben folytatta a katasztrófa okainak már az éjszaka folyamán elkezdett vizsgálatát. Egyelőre semmilyen lehetőséget nem zártak ki – tudtuk meg Camelia Roşcától, a Körösvidéki Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivőjétől. A vizsgálat nyomán hétfőre várható az előzetes eredmény, mindent alaposan átvizsgálnak, hogy megállapíthassák, mi okozta a tüzet, és milyen körülmények segítették annak terjedését. A legvalószínűbb, hogy rövidzárlat történt. (A Bihon.ro portal szerint egy fiatalember egy órával a lángnyelvek megjelenése előtt kisebb tüzet vett észre az épület közelében, egy Pavel utcai lámpa közelében égett egy kábel, az esetről értesítést küldött az 112 sürgősségi vonalon, s állítása szerint a közelben lévő helyi rendőrök is tudtak róla.) A digi24.ro közben egy olyan vasárnap kora esti videót tett közzé, amelyet egy kolozsvári fiatalember készített, s ezen az látszik, hogy gondok vannak az épület díszkivilágításával. A videó itt megtekinthető.

A tűzben senki nem sérült meg, a tűzoltóknak azt is sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek a földszintre, illetve a környező főtéri és Pavel utcai lakóépületekre. Az oltásban mintegy száz tűzoltó vett részt Sorin Caba parancsnok vezetésével, 12 tűzoltóautót vezényeltek ki a helyszínre.

A nagyváradi görögkatolikus püspöki palota 1905-ben épült, 1948 után népművészeti iskola működött benne, majd a megyei könyvtár. A görögkatolikusok ténylegesen 2006 körül vették újra birtokba, néhány éve megtörtént a külső homlokzat és a tető tatarozása, a belső felújításra benyújtott uniós pályázatuk viszont egyelőre nem kapott támogatást. A püspöki hivatal nem itt működött, Virgil Bercea püspök rezidenciája is a közelben, a Pavel utcában van, a palotában információink szerint csak egy idős pap élt, aki a tűz kitörése után sértetlenül kijutott az épületből.

A polgármesteri hivatal jelezte, hogy hamarosan számlát nyitnak az épület újjáépítésének támogatására, illetve a városháza anyagilag is támogatja a felújítást. Vasárnap délben hasonló értelemben nyilatkozott a Váradon tartózkodó kulturális államtitkár,és segítságetajánlott a Bihar Megyei Tanács is.

A tűzesettel és az épület történetével kapcsolatban Péter I. Zoltán háttéranyagát a Várad folyóirat online változatán itt olvashatják.

Címlapfotó: Ovi D. Pop felvétele

2018.08.26
Galéria
Ovi D. Pop felvétele