Esperest választottak lelkészüknek az olasziak

– Tudtommal nagytiszteletű úr szilágysági gyökerű, ugye?

– Igen, Krasznán születtem, ott jártam ki a nyolc elemit. Édesapám oktató mester volt az iskolában, édesanyám szociális referens a polgármesteri hivatalban, és 1992-től 2000-ig az alpolgármesteri tisztséget is betöltötte, tevékenyen részt vett a közéletben. Középiskolai tanulmányaimat az újraépült Wesselényi Kollégiumban (így hívtuk…) végeztem. Mi voltunk az első évfolyam, amelynek tagjai ott érettségizhettek, 1995-ben.

– Ki, mi késztette arra, hogy a teológiára felvételizzen, hogy a lelkészi hivatást válassza?

– Az első impulzusokat a konfirmációoktatás alkalmával kaptam, akkor kerültem szorosabb kapcsolatba a gyülekezettel, nemcsak kátéórákon, hanem a vasárnapi istentiszteleteken is, és akkor fogalmazódott meg bennem ez a vágy. Később is részt vettem az ifjúsági életben, a kollégiumi évek alatt. Ezért választottam azt az iskolát, mely felkészítő is volt a teológiára. Nem sikerült rögtön bejutnom, de ma már nem bánom, mert dolgoztam, sok élettapasztalatot gyűjtöttem, ez hozzásegített ahhoz, hogy gyülekezeti lelkészként jobban megértsem az embereket.

– Javaslom, ejtsünk néhány szót a teológián eltöltött éveiről is. Kik voltak a professzorai, mi érdekelte legjobban a hittudományokban?

– Nem csupán a kurzusokon, de az akadémiai istentiszteleteken, bibliaórákon is sokat nyertünk. Volt olyan professzorunk – Molnár János vagy Kozma Zsolt –, aki kis igemagyarázattal kezdte az óráját, a bibliamagyarázataik jegyzetként megmaradtak. Kelemen Attila volt az évfolyamfelelős professzorom. A teológiai tudományokból főleg a gyakorlati tárgyak, a gyülekezetszervezés állt közelebb hozzám. Egy évig afféle menedzser, pályázatíró voltam a diákpresbitériumban, a következő évben megválasztottak ifjúsági elnöknek. Ez azzal járt, hogy részt vettem a tanári gyűléseken, a szenátus ülésén is, ahol az ifjúság érdekeit képviseltük, illetve tolmácsoltuk az ifjúság számára mindazt, ami ott történt.

– Hol volt az első állomáshelye?

– Tanulmányaim befejeztével a Berettyóhoz közeli Nyüvedre kerültem, egy kis zsákfaluba. Volt olyan térkép, amelyen nem is szerepelt… Fogalmazzak úgy: én szövetséget kötöttem az Úristennel a teológián, hogy ahová akarja, én oda megyek, elvállalom a legkisebb gyülekezetet is. 2002-ben kerültem Nyüvedre, már házasemberként, akkor 98 fenntartó tagja volt a gyülekezetnek. Én voltam a nyolcadik lelkész, aki öt év alatt megfordult Nyüveden! Akiket kineveztek, azok hamar továbbálltak. Az első ember, akivel találkoztunk, azt mondta: hát nem örülünk, hogy jöttek, biztosan maguk se fognak kicsomagolni. Végül hat évre „csomagoltunk ki”.

– Szóval Nyüved „ecclesia desolata” hangulatú lehetett akkoriban…

– Igen. Először furcsálltam, hogy így fogadják a frissen végzett teológust, aki a püspöki kinevezést lobogtatva érkezik meg, egyenesen Váradról, szétnézni, de utána megértettem: ez abból adódik, hogy csalódtak a lelkipásztorokban. A legkisebb gyülekezetek közé tartoztak, amelyek lelkészt tartottak fenn, a parókiájukon több évig nem lakott senki, templomuk sürgősen felújításra szorult, és tornya sem volt. Végül befogadtak bennünket. A feleségem szociális munkás és vallástanár. Sokat segített a gyülekezetszervezésben, főleg a gyermekmunkában, önkéntesen elvállalta az óvónői teendőket. After-school programot is indítottunk, délután rendszeresen foglalkoztunk a gyermekekkel. A konfirmáltakkal ifjúsági csoportot lehetett alakítani, létrehoztuk a fiatal házasok bibliakörét. Rendbe tettük a lelkészlakást, felújítottuk a templomot, és sikerült tornyot emelnünk az 1943-ban összedőlt helyére.

– Szép, eredményes évek voltak ezek. Utána Élesd következett…

– Tanulóévek voltak, ugyanekkor dolgoztam az egyházkerületnél is mint pályázati referens. Nyüvedről 2008. szeptember 1-től Élesdre vezetett bennünket az Úristen. Ott is volt bőven tennivaló, a parókia felújításra szorult, de a következő esztendőben sikerült renoválnunk. Aztán a templomot is, 2018-ra felépült a gyülekezeti ház, a Bocskai központ. 1997 óta működik a gyülekezet égisze alatt Élesden a Kajántó Mária Gyermekotthon. Először önkéntesként dolgoztunk ott, végül a feleségem mint szociális munkás átvette az otthon vezetését. Egyébként Élesden 680 lelket tartunk nyilván, közülük 450-en fizetnek fenntartói járulékot. Az első év gyakorlatilag a parókia renoválásával telt, de már akkor elkezdtük a templom teljes felújítását is. Természetesen a gyülekezet építését is folytattuk, szinte minden nap van valamilyen gyülekezeti alkalom. Jól működik a nőszövetség, gyülekezeti, ifjúsági bibliaórát, a gyerekeknek vallásórát tartottunk, kátéoktatást két csoportban, zeneoktatás (gitár, furulya), még gyülekezeti tornaóra is van. Menet közben visszakaptuk az iskolánkat, ifjúsági és szórványközpont működik majd benne, diakóniai központ idősellátással.

– Ezelőtt két évvel választották meg Önt a bihari egyházmegye esperesének, ugyanakkor elvállalta a kerület generális direktori feladatkörét is. Hogyan győzi ezt a rengeteg munkát?

– A legnagyobb egyházmegye a miénk, 60 gyülekezettel, számításaink szerint 33 200 lélek tartozik ide. Sajnos jelenleg több gyülekezetünk is lelkészhiánnyal küszködik. Az esperes feladatköre elég sokrétű, nagyon sok adminisztratív feladata is van, a lelkipásztori választások lebonyolítása, a presbiteri gyűlések megtartása, a lelkészek segítése pénzügyi és adminisztratív tekintetben. Nagy tervünk az egyházmegyei székház felépítése, jelenleg ugyanis egy tömbházlakásban szűkösködünk.

– És egy hónapja Önt hívták meg a nagyvárad-olaszi gyülekezet lelkipásztorának…

– Nehéz szívvel hagytuk ott Élesdet, kilenc és fél év alatt a szívünkhöz nőtt. Olaszi nagyobb közösség, nagyobb feladat. Jelenleg 893 egyházfenntartó tagot tartunk számon, most készül az új névjegyzék. Az első nagy feladatom megismerni a gyülekezetet, azokat a csoportokat, amelyek a gyülekezet keretében működnek, továbbá a presbitériummal, illetve a presbiteri bizottságokkal való rendszeres tanácskozás, a félbeszakadt konfirmációi előkészítés folytatása a napi, heti teendők, a templomi szolgálat mellett. Az sem elhanyagolandó célkitűzés, hogy minél hamarabb beköltözhessünk az olaszi parókiára, hiszen én minden áldott nap ingázom Élesd és Várad között, a napom a családomtól távol telik. De nem véletlenül választottam jelszavamnak a Filippi 4.13-at: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít…”