Március 15. Nagyszalontán
Ünnepi programsorozattal emlékeznek a hajdúvárosban az 1848-as forradalom kitörésének 170. évfordulójára március idusán. Kezdésként 16 órakor megkoszorúzzák Lovassy László sírját a temetőkertben. A megemlékezés 17 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődik a református templomban, majd 18 órától a központi parkban található Kossuth-szoborhoz várják az érdeklődőket. A szobor mellett felállított színpadon ünnepi beszédet mond Porcsalmi Bálint, az RMDSZ szövetségi ügyvezető elnöke, és alkalomhoz illő műsort mutatnak be az Arany János Elméleti Líceum diákjai. A rendezvény koszorúzással folytatódik, majd fáklyagyújtás után az ünneplők zenés kísérettel végig vonulnak a város főutcáján egészen a Zilahy Lajos Művelődési Házig, ahol operett-előadás zárja a programot. A rendezvényre a belépés ingyenes.