Mezőtelkibe hazavárták az elszármazottakat

Mezőtelki lakossága ismét ünnepelt. Július harmadik vasárnapján falutalálkozóra várták a helybélieket és a településről elszármazottakat.

Bihar megyében elsőkként honosították meg az elszármazottak találkozóját a mezőtelkiek. 1991-ben az akkori református lelkipásztor, Gavallér Lajos és a településről származó Kenéz Ferenc újságíró kezdeményezte rendezvényre Amerikától Ausztráliáig érkeztek vendégek. A szép hagyomány azóta is folytatódik, immár Maior Erneszt Dániel lelkipásztor és a gyülekezet szorgalmának köszönhetően.

Az ünnepi alkalmon ezúttal Csűry István püspök hirdette az igét. Isten mindenek feletti szeretetét, gondoskodását hangsúlyozta, amely akkor is körül vesz bennünket, amikor mi eltávolodunk tőle. A szószékről elhangzó üzenetet megelőzően a helyi fiatalok zenés műsorral kedveskedtek, majd Maior Ildikó pusztaújlaki református tiszteletes vezetésével Sinkó Fanni gitárkísérettel egy énekszámot adott elő. A helyi gyülekezet kórusa az újlakiakkal közösen további dicséreteket énekelt.

Az eseményen jelen lévő Drimbea Pavel Ovidiu, Cécke község polgármestere (közigazgatásilag Mezőtelki Céckéhez tartozik) szép szavakkal illette a rendezvényt. Mint mondta, mindig szívesen jön el a magyarok találkozójára, mert azokat a gátakat, amelyeket a nyelvi nehézségek jelentenek, a közös istenhit lebontja. Szabó Ödön parlamenti képviselő arra biztatott, hogy lépjünk túl a nehézségeken, próbáljuk meg élhetőbb szemlélettel nézni a dolgokat. Jó hírrel is szolgált: Mezőtelkibe és további három környező településre a közeljövőben fejlesztésre szánt kormánypénzek érkeznek az összefogásnak köszönhetően.

A templomból kivonulókat a parókia udvarán terített asztalokkal várták a vendéglátók. Miközben falatoztak, tereferéltek a rég nem látott falubéliek egymással, addig a telegdi Pacsirták néptánccsoport táncra perdült, majd helyi fiatalok Damian Erika tanárnő által betanított mókás színdarabot adtak elő.

2018.07.17
Galéria
Drimbea Paul Ovidiu (balról) köszöntötte a magyarokat, mellette Maior Ernest Dániel lelkipásztor
A telegdi néptánccsoport is fellépett