Szalontai sikerrel indult az idei lábteniszidény

Idén is nagy kihívások elé néz a Nagyszalontai Tengo Sportklub lábteniszcsapata: a honi futnet- (a lábtenisz nemzetközi neve) bajnokság mellett három rangos nemzetközi megmérettetésen (Interliga, Klubvilágkupa, világbajnokság) képviseli majd a hajdúvárost.

Tavalyhoz képest ebben a szezonban eggyel nőtt a román bajnokságban részt vevő csapatok száma, hiszen a váradiak is csatlakoztak a küzdelemhez, emellett három moldovai csapat is jelezte részvételét, így két régióban zajlik majd az alapszakasz.

A nyitó fordulóban idegenben lépett pályára a nagyszalontai klub felnőtt csapata, és 4–1-es győzelmet ért el a Szilágysomlyói Simex vendégeként. A Tengo ificsapata ugyanilyen arányban kapott ki Temesváron, a helyi Futnet SK-tól. A harmadik párharcot a Kolozsvári Victory 5–0-ra nyerte meg az újonc Nagyvárad ellen.

A második fordulóban két mérkőzést is megtekinthettek a szalontai sportkedvelők: előbb a Tengo fiatal tehetségeit, majd a világszinten is elismert felnőtteket buzdíthatták a Sándor Péter Sportcsarnokban. A fiatalok kemény küzdelemre késztették a jóval tapasztaltabb kolozsváriakat, végül a vendég JSF 4–1-re bizonyult jobbnak. A hajdúvárosiak egyéniben tudtak meccset nyerni Márk Bence révén. Rajta kívül Lăzău Norbert, Kádár Imre, Bondár Bertalan, Halász Dániel és Suciu Dávid alkotta még a hazaiak keretét.

A felnőttek 5–0-ra lehengerelték a tabellát vezető Kolozsvári Victory együttesét. Minden meccsen magabiztosan, 2–0-ra nyert a hazai együttes, így átvette a vezetést a rangsorban. A fordulóban nem lépett pályára Georgel Bobiş (édesapja halála miatt) és Denis Purjea, ott volt viszont Sorean Alex és testvére, László, valamint Nagy Darius, Bagosi István és Illyés Gergő.

A bajnokság erdélyi csoportjának állása: 1. Tengo SK (19 pont), 2. Victory (15), 3. Tengo U21 (12), 4. Temesvár (9), 5. JSF (9), 6. Szilágysomlyó (6), 7. Nagyvárad (5).

Legközelebb a négy ország csapatait felvonultató Interligában bizonyíthatnak majd a hajdúvárosiak. A szlovák, magyar, lengyel és romániai csapatok részvételével zajló küzdelemben a Tengo bizonyult a legjobbnak a legutóbbi két év során, így idén is esélyes a serlegre. Az első fordulót Kassán rendezik meg. Emellett az augusztusban sorra kerülő klubvilágbajnokságon is címvédőként indul majd Sorean László együttese, amely nem kis meglepetésre, a papírformára fittyet hányva győzte le a tavalyi döntőben a jóval esélyesebb cseh bajnokot. Novemberben pedig a román válogatottal bizonyíthatnak a szalontaiak a Kolozsváron sorra kerülő világbajnokságon.

 

 

 

 

2018.06.24
Galéria
Látványban nem volt hiány a szalontai mérkőzéseken
A hajdúvárosiak otthon lehengerelték a kolozsvári Victoryt