Gyerkőc Egyesület – a boldog családokért

A nyár elején kezdett működni Nagyszalontán egy igen hasznos szervezet, a Gyerkőc Egyesület. Az izgalmas vállalkozást Rajos Andrea óvónő álmodta meg, és segítőkész kolléganőivel ültette gyakorlatba.

Alig néhány hónap alatt számos sikeres programot szervezett és bonyolított le a nagyszalontai Gyerkőc Egyesület, és tucatnyi elképzelést rejt még a következő hetekre is a mesebeli tarsoly. A részletekről, tervekről és a megalakulás előzményeiről Rajos Andrea óvónőt, az egyesület elnökét kérdeztük.

– Milyen előzmények után döntött úgy, hogy megalapítja a Gyerkőc Egyesületet? Mi volt az ötletet kiváltó szikra?

– Óvónőként dolgozom, évek óta én felelek magyar tagozaton a tanrenden kívüli tevékenységekért Nagyszalontán. Minden gyerekprogram szervezésében gondot okoztak az anyagiak. Így jött az ötlet, hogy legyen egy olyan egyesület, amely a legkisebbek és a kisgyermekes családok érdekeit képviseli. Lehetőségünk nyílik így pályázatokon részt venni annak érdekében, hogy minél több tevékenységet megvalósítsunk.

– Kik, milyen szakemberek alkotják az egyesület vezetőségét?

– Az alapító tagok közt van néhány kedves kolléganőm, akikre mindig lehet számítani, illetve egy nagyon fontos személy, Lerinţ Anca, az egyesület könyvelője, vele a pályázatokat írjuk. Én látom el az elnöki teendőket, a titkár a lányom, Balaskó Tamara; ő sok jó ötletével és számítástechnikai tudásával sokszor kisegít, mondhatni, megment. Az elnevezést külön köszönöm egy kedves támogatónknak, nagyon megszerettem.

– Melyek az egyesület működési irányvonalai, céljai?

– Olyan értékes és hasznos rendezvényeket igyekszünk szervezni, amelyeken az óvodások és a leendő óvodások jól érzik magukat a családjukkal együtt, legyen ez akár egy gyerekkoncert, akár egy bábelőadás. Ezek mellett célunk minél több fejlesztő foglalkozást tartani, előadásokat szervezni a nevelés témakörében. Gyerektáborok szervezése, sajátos nevelési igényű gyerekek ellátásának megszervezése, óvodák fejlesztése, eszközbeszerzés is szerepel a célkitűzéseink között.

– Elsősorban kiket várnak a programjaikra?

– A családok legkisebb tagjait szeretnénk bevonni különböző tevékenységekbe, de a család többi tagja számára is szeretnénk kikapcsolódást nyújtani. Egyfajta támasz lenne az egyesület a kisgyermekes családoknak.

– Milyen rendezvények várhatók az egyesület égisze alatt, illetve milyen programok valósultak meg eddig?

– Nemrég, a tanévkezdés előtti napokban volt az anyukáknak egy előadás Segítség, óvodás lesz a gyermekem! címmel, itt az óvodai beszoktatás volt a téma. Gali Teréz nyugalmazott óvónő mesélte el, milyenek az első hetek az óvodában, majd Otohál Andrea négygyermekes édesanya mondta el tapasztalatait a beszoktatásról. Szeptember végén zajlott le az Őszi fuvallat elnevezésű fesztivál, ezen népi játszótér, kézművesség és jó zene szórakoztatott minden érdeklődőt, valamint egy szalmabála-labirintust is kipróbálhattak a kicsik. Mindezek mellett jelenleg is várjuk a választ egy tehetséggondozó pályázatra, amely további lehetőségeket nyitna meg előttünk. Nyár végén szintén az egyesület égisze alatt zajlott le a Barátság tábor, ott a román nyelvvel barátkoztak a nagyszalontai óvodások. Itt is önkéntes óvónők foglalkoztak a gyerekekkel. Terveink között szerepel továbbá, hogy havonta rendezünk egy úgynevezett „Mocorgó foglalkozást” a legkisebbeknek, ezen az édesanya a babájával együtt részt vehet egy mondókázós, játékos foglalkozáson. Sok ötlet van, és nyitottak vagyunk, ha valaki szeretne javaslatokat tenni, örömmel fogadjuk.

– Szemmel láthatóan fontos, hiánypótló munkát végez a civil szervezetük. Milyenek a résztvevők eddigi visszajelzései?

– Remélem, hasznos munkát tudunk végezni. Az eddigi visszajelzések kedvezőek, kedves emberekkel találkoztam a rendezvények során, egyöntetűen biztattak engem és a csapatot.

– Önkéntesként bárki csatlakozhat az egyesülethez?

– Nagyon örülnék neki, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, hisz így nő a csapat, bővülünk olyan emberekkel, akikre lehet számítani. Elérhetnek minket a 0774/069–226 telefonszámon, a kiddysalonta@gmail.com drótpostacímen vagy a Kiddy Facebook-oldalán, de ha az utcán találkozunk, akkor is állítsanak meg nyugodtan.

2020.12.02
Galéria
Rajos Andrea óvónő, a Gyerkőc Egyesület megálmodója. Mottója: Kellenek a kihívások az életben!
Andi óvó néni és egyik kedves kis tanítványa, Jámbor Júlia, aki nagyon örül annak, hogy az óvó nénije mindig szuper programokat talál ki a gyerekeknek
Az egyik első program a Segítség, óvodás lesz a gyermekem! című előadás volt
Kulcsszavak: