Biharkeresztesen is szavazhatnak

Új szavazókörzet jött létre Biharkeresztesen a december 6-ai romániai parlamenti választásokra.

Közel 100 család írásban kérte azt, hogy Hajdú-Bihar megyében is legyen szavazókörzet, ahol a Magyarországon élő román állampolgárok leadhatják voksukat a közelgő parlamenti választásokon. Kérésükkel az RMDSZ Bihar megyei szerveztetéhez folyamodtak közbenjárás céljából.

Biró Rozália, a bukaresti képviselőház külügyi bizottságának elnöke az igényléssel megkereste a külügyminisztériumot, valamint Románia magyarországi nagykövetét, és kérte a döntés mihamarabbi meghozatalát.

„Bár a romániai nagykövet az idő szűkösségére hivatkozva elsőre megoldhatatlannak ítélte a kérést, melyről levélben is értesített, a Bogdan Aurescu külügyminiszterrel folytatott tárgyalásom eredményeként sikerült kieszközölni a döntést arra vonatkozóan, hogy Hajdú-Bihar megyében megnyitnak egy szavazókörzetet. Érvelésemet arra alapoztam, hogy a budapesti négy és a Gyulán levő egyetlenegy szavazókörzet a mostani járványügyi helyzetben nem nyújt lehetőséget arra, hogy a Hajdú-Bihar megyében élő, de román állampolgársággal rendelkező személyek nagyobb utazás nélkül élni tudjanak alkotmány adta jogukkal” – nyilatkozta Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő.

Dani Bélának, Biharkeresztes polgármesterének nyitottsága és hatékony eljárása eredményeként egyetlen nap alatt összeállítódott az a beadvány, amelynek a román nagykövethez való eljuttatása után a külügyminisztérium jóváhagyta azt, ezáltal a régióban élő román állampolgársággal rendelkező lakosok is kifejezhetik majd választói akaratukat a Damjanich utca 9. szám alatt, a református templom melletti óvoda épületében.

2020.11.22
Galéria