Megszavazták a képviselő- és szenátorjelölteket

Október 5-én, hétfőn döntöttek a Bihar megyei RMDSZ-szervezet képviselő- és szenátorjelölti listájáról a megyei választmány ülésén.

A Nagyváradi Állami Filharmónia termében megtartott választmányi ülés az október 6-i megemlékezés előestéjén alkalomhoz illő zenei momentumokkal és Meleg Vilmos szavalatával kezdődött. Az ülést vezető Török László nagyszalontai polgármester köszöntötte a megjelenteket, köztük Oltean Csongort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnökét, majd javaslatára egyperces néma csend következett Péter I. Zoltán és Cservák Miklós emlékére. Az ülésen egyébként a 173 választmányi tagból 117-en voltak jelen, öten igazoltan hiányoztak.

A helyhatósági választást is kiértékelték

Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke politikai tájékoztatót tartott az ülés kezdetén. A megyei elnök beszélt a vészhelyzet és az iskolakezdés idején is megtapasztalt zavaros központi kommunikációról, és köszönetet mondott az önkénteseknek, akik a kijárási korlátozások idején segítették az idős, egyedülálló embereket. Az RMDSZ azért is érdekvédelmi szervezet, mert ilyen kezdeményezéseket is felvállal, tette hozzá.

A szeptember 27-i önkormányzati választás után Bihar megyében 21 polgármestere és 245 helyi tanácsosa van a szövetségnek, közölte Cseke Attila, a három elvesztett település kapcsán pedig elemzések elvégzését tartja szükségesnek, mert a hibákból lehet tanulni. A váradi önkormányzatban megőrizték a négy helyet, a megyei önkormányzatban hét helyett hat tanácsosuk van, viszont a megyei tanács elnökét az előző választáskor a tanácstagok közül választották meg, nem önálló jelöltként indult. A magyar–magyar verseny kapcsán Cseke Attila elmondta, hogy 2016-ban 86–14 százalék arányban kapott szavazatokat az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), 2020-ban pedig 88–12 százalékra módosult ez arány. Eddig volt egy nemzeti minimum, eszerint nem kampányoltak román párttal közösen, és nem indítottak magyar embert román párt színeiben, ez idén megváltozott. Ezt egyfajta kísérletnek nevezte a megyei elnök, s azt is elmondta: júliusban az EMNP megyei szervezetének befutó helyeket ajánlottak az RMDSZ listáin. Talán eljött az ideje annak, hogy a levelezést nyilvánosságra hozzák, mivel ők nem válaszoltak a támadásokra, vitték a maguk kampányát, de tiszta vizet kell önteni a pohárba, tette hozzá. Beszélt arról is, hogy a román pártok versenyében is volt meglepetés: a tavaly 20-21 százalékra mért Mentsétek Meg Romániát Szövetségnek nem sikerült bekerülnie sem a váradi, sem a megyei önkormányzatba.

Öt nap alatt 20 500 támogató aláírás gyűjtöttek össze Bihar megyében és Nagyváradon az RMDSZ-nek a parlamenti választáson való indulásának támogatására – hangzott el. Cseke Attila szerint a törvényhozási voksolás december 6-i időpontja tartható dátumnak tűnik. Ezt követen négy évig nem lesz választás, így a közösség is tovább építkezhet – tette hozzá a megyei RMDSZ-szervezet elnöke.

Jelöltek

Az elnöki beszámolót a rangsorolás követte. Cseke Attila elmondta, hogy szeptember 28-áig a képviselői tisztségekért Szabó Ödön, Biró Rozália és Derzsi Ákos jelezte indulási szándékát, szenátori tisztségre pedig ő jelentkezett. A teljes listákat a Megyei Állandó Tanács (MÁT) döntése értelmében állították össze. Szenátorjelöltként Cseke Attila, Szabó József, György-Csáki János, Herman Ferenc, dr. Ritli László és Balogh Ildikó Kinga indult, a harmadik, negyedik és hatodik helyen szereplők a váradi önkormányzati választáson is tanácsosjelöltek voltak.

A képviselői listát Szabó Ödön vezeti, őt Biró Rozália, Derzsi Ákos, Borsi Imre Lóránt és Meleg Vilmos követi, ők, és a 12. helyen szereplő Dulău Dianna a nagyváradi jelöltek. A listán szerepel továbbá Nagy Árpád (Nagyszalonta), Karsai Attila (Érmihályfalva), Hegyesi Zsolt (Székelyhíd), Deák Andrea (Margitta), Boros István (Fekete-Körös völgye) és Kovács Ádám Attila (Sebes-Körös völgye).

A jelöléseket egyhangúlag elfogadták, majd az elsőként hozzászóló Derzsi Ákos bejelentette: váradi önkormányzati képviselői helyéről már lemondott (így a testületbe Hunyadi István kerül), lemond ügyvezető alelnöki tisztségéről is, és mivel a MÁT ülésén egészségügyi okokból nem volt jelen, most közli: lemond a képviselői listán elfoglalt helyéről is. A szenátor azt is hozzátette: az RMDSZ-tagságról és a munkáról nem mond le, s továbbra is a kereszténydemokrata értékeket képviseli. Derzsi Ákos azt is elmondta: az adatok alapján az RMDSZ-nek minden ötödik, a másik pártnak minden 15. embert sikerült megszólítania. Négy ember vagy román pártra voksolt, vagy nem ment el szavazni, ami sajnálatos, ezen változtatni kell, tette hozzá.

Borsi Imre Lóránt köszönetet mondott a jelöltségért, megemlítette a csapatmunka fontosságát, s arra is kitért, hogy a románság többsége a liberális pártra, a magyarság többsége az RMDSZ-re szavazott. A képviselőjelölt igei példával élve arról beszélt, hogy az RMDSZ-nek a fényt kell vinnie, lámpássá kell válnia, végül egy-egy "fénykardot" ajándékozott Cseke Attilának és Szabó Ödönnek, kiváltva a választmány tagjainak derültségét.

Becsülettel vitték végig a kampányt, és fegyvertelenek a saját nemzettársaik becstelenségével szemben, ezért ki kell mondani az igazat, és meg kell mutatni a levelezést – mondta Biró Rozália. Világosan el kell mondani azt is, mit jelent a vegyes lista és a román politikai alakulattal való közös kampány, tette hozzá, és beszélt az Együtt vagyunk!, a Halljuk egymást és az Idősbarát közösséget építünk mozgalmak jelentőségéről is.

Kőrösi Kristóf, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke elmondta: ma a fiatalok jelentik az RMDSZ legnagyobb belső ellenzékét és partnerét is egyben, s azt is hozzátette: a bölcsesség jele, ha valaki átadja a helyét.

Szabó Ödön a leköszönő polgármestereknek is köszönetet mondott, és arra is kitért, hogy fontos a polgárokkal való kommunikáció. Köszönetet mondott Pásztor Sándor leköszönő megyei tanácselnöknek, és azt is hozzátette: meg kell mutatni az elmúlt négy és fél év eredményeit is, hiszen például a nagyváradi kulturális életbe vagy éppen magyar oktatásba a megyei tanács ruházott be. Az ülésnek is otthont adó filharmónia felújításáért cserébe azt kérték, végezzék el a Szacsvay-iskola felújítását is, mondott példát a megyei ügyvezető elnök, aki szerint nem kell kishitűeknek lenni. Tisztában kell lenni ugyanakkor azzal is, hogy például sajnos a korfa más, mert bár a 2011-es adatok szerint a váradi magyarság aránya 25 százalék, ma azt látni, hogy a magyar diákok aránya húsz százalékos, s a törzsszavazónak számító idősebb generáció tagjai mentek el kevesebben szavazni. Szabó Ödön arra is kitért, hogy az a fajta közös fellépés, amiről Cseke Attila és Biró Rozália is beszélt, a politikai asszimilációt jelenti. Végezetül Pásztor Sándor beszélt, többek között elmondta: az elmúlt mandátum alatt mintegy négyszer-ötször annyit fektettek a kultúrába és az oktatásba, mint elődeik a megyei önkormányzat élén, és röviden összegezte: a megyei tanács elnöki tisztségét négy futó projekttel vette át, mandátuma alatt 24-et fejeztek be, utódjának pedig 41 megkezdett projektet ad át.

2020.10.06
Galéria
Cseke Attila
Derzsi Ákos
Szabó Ödön, Borsi Imre Lóránt és Oltean Csongor
Biró Rozália
Kőrösi Kristóf
Szabó Ödön
Pásztor Sándor