A fejlődés záloga az erős RMDSZ-es önkormányzat

Török László, Nagyszalonta polgármestere az önkormányzati választásról:

„Hosszú évek munkájának eredménye, hogy szépülnek és épülnek a településeink, de ami a legfontosabb, hogy a Bihar megyei magyar települések vezetőinek megvan a víziója arról, hogy milyen irányban akarják tovább fejleszteni községeiket, városaikat. Komoly szakembercsapat és a lakosság együttes szerepvállalása eredményeképpen születtek meg ezek a fejlesztési tervek, és már sok helyen láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy megvannak az első eredmények is. Azonban most sem szabad hátradőlnünk, el kell mennünk vasárnap szavazni és az RMDSZ jelöltjeit, jelöltlistáit választani azért, hogy folytatódhasson a megkezdett munka!” – fogalmazott Török László, Nagyszalonta polgármestere. Kiemelte: szeptember 27-én szavazatainkkal erős magyar képviseletet kell biztosítanunk valamennyi önkormányzatban ahhoz, hogy ne mások döntsenek rólunk, ne nyúljanak át a fejünk fölött. „Az bizonyos, hogy a folyamatos fejlődés záloga az erős RMDSZ-es önkormányzat” – hangsúlyozta a dél-bihari hajdúváros köztiszteletben álló vezetője.

Készült az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének megbízásából

2020.09.25
Galéria
Kulcsszavak: