Szijjartó Péter: „A választáson támogassák az RMDSZ-t”

SZIJJÁRTÓ PÉTER magyar külgazdasági és külügyminiszter az RMDSZ Bihar megyei és nagyváradi szervezetének meghívására a szövetség helyi politikusaival találkozott Nagyváradon. A megbeszéléseket követő sajtónyilatkozatán elhangzottakat foglaltuk össze.

A Magyarország és Románia közötti második autópálya-határátkelő átadása után tartott egyeztetésen Cseke Attila szenátor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke és nagyváradi polgármesterjelöltje külön köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, mert prioritásként kezelte, hogy a határra érjen az autópálya. Másrészt köszönetet mondott Szijjártó Péternek a járványhelyzetben nyújtott segítségért, illetve azért, mert Kelemen Hunorral egyetemben segítséget nyújtott a határon át ingázóknak.

A megbeszélésen nagyváradi és Bihar megyei magyar közösségi ügyekről tárgyaltak, illetve tájékoztatták a minisztert a következő időszak kihívásairól, az önkormányzati, illetve parlamenti választásokról. Hozzátette: elsősorban az oktatást érintő, a református és római katolikus egyházakkal közös elképzelésekhez kértek támogatást.

Fejlesztési lehetőségek Nagyvárad és Debrecen között

Szijjártó Péter kifejtette, a magyar kormány nagy jelentőséget tulajdonít Hajdú-Bihar és Bihar megyék együttműködésének. „Nem véletlen, hogy mindenképpen szerettük volna az új autópálya-kapcsolatot létrehozni, ugyanis ennek jelentőségét növeli, hogy ezáltal Budapest és Nagyvárad, valamint Debrecen és Nagyvárad között gyorsforgalmi összeköttetés jött létre” – mondta Szijjártó Péter, aki hozzátette: Debrecen és Nagyvárad közös együttműködésében újabb fejlesztési lehetőségek nyílnak meg.

Fontos célkitűzésük a két város között villamos vasúti összeköttetés létrehozása, ennek megvalósíthatósági tanulmányát Debrecenben el is készítették. Készek kormányzati források biztosítására is, Románia kormányának pedig azt javasolják, hogy az Európai Unió által ajánlott forrásokat is használják fel a beruházáshoz.

Gazdaságfejlesztési program a Partiumban

A nagyváradi RMDSZ-szel történt megállapodás értelmében az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program következő pályázati köre a Partiumra összpontosít. A program keretében eddig 6000 pályázatot támogattak 70 milliárd forint értékű magyar kormányzati forrás felhasználásával, ezzel 130 milliárd forint értékű beruházás jött létre. Várják a mezőgazdaság, turizmus és a feldolgozóipar területén a kis- és közepes vállalkozások pályázatait.

Magyar fiatalokat magyar iskolába

„Megállapodtunk Cseke Attilával annak érdekében, hogy magyar fiatalok magyar iskolában tudjanak tanulni, hozzá fogunk járulni pénzügyi forrásokkal a helyi magyarság, illetve a református egyház iskolavásárlási terveihez. Pénzügyi támogatást fogunk nyújtani magyar diákok számára egy bentlakásos kollégium építéséhez” – számolt be egy másik megállapodásról Szijjártó Péter.

„Támogassák a legnagyobb magyar politikai szervezetet”

Szijjártó Péter arra kérte a Nagyváradon és Bihar megyében élőket, vegyenek részt a szeptember 27-i helyhatósági választáson, hiszen saját jövőjükről, életükről van szó. „Jó lenne, ha itt, Nagyváradon is a magyarság aránya és a magyarság politikai képviseletének ereje egyensúlyba kerülne egymással. Tisztelettel arra kérem a magyarokat, vegyenek részt a választáson, és támogassák az RMDSZ-t. Fontos, hogy mi, magyarok egységesek legyünk, fontos, hogy a választáson a legesélyesebb, legnagyobb magyar politikai szervezetet támogassuk, hiszen így van esélyünk rá, hogy erős képviseletünk lesz itt, Nagyváradon, Bihar megyében, illetve egész Romániában ” – szólt Szijjártó Péter üzenete.

„Kedves Attila! Kedves RMDSZ! Sok sikert kívánok itt, Nagyváradon a választási megmérettetéshez! Kerüljön egyensúlyba a politikai képviselők ereje az itteni arányokkal!” – zárta sajtónyilatkozatát Szijjártó Péter.

Készült az RMDSZ Bihar megyei szervezetének megbízásából

2020.09.25
Galéria