Papp László: „Megérdemli a magyar emberek szavazatát Cseke Attila és Szabó József is”

PAPP LÁSZLÓ, Debrecen város polgármestere a közelgő helyhatósági választások kapcsán nyilatkozott, kiemelve, hogy egy nagyon eredményes, együttműködésekben gazdag négy évet zárhat maga mögött a két térség kulturális és önkormányzati intézményrendszere. Ennek fényében is arra biztat mindenkit, menjen el szavazni szeptember 27-én, és támogassa az RMDSZ jelöltjeit.

– Amikor 2016-ban a Bihar megyei kollégák kérésére részt vettem és segítettem az RMDSZ kampányát, láttam, milyen komolysággal, szakmai tudással építették fel a magyar közösséget szolgáló programjukat. Kevesen hittek abban, hogy sikerülhet magyar megyevezetőt választani, de a kétkedőkre rácáfolt az élet, és immár azt tudom mondani, jó döntés volt a megyei RMDSZ részéről, hogy elvállalta a megye irányítását. Számunkra az RMDSZ elsőrangú pozíciója lehetőséget teremtett arra, hogy azok a szunnyadó kulturális intézményi keretek, kapcsolatok, amelyek léteztek, új erőre kapjanak – mondta Papp László a Bihari Naplónak.

„A határ menti együttműködés keretei között jelenleg is futnak azok a projektek, amelyeknek köszönhetően Debrecenben a Latinovits Színház épületének a befejezése, valamint az intézmények regionális szintű képzőközponttá alakítása zajlik. Nagyváradon ebből a projektből sikerült megteremteni azokat a forrásokat, amelyek lehetővé tették a Körösvidéki Múzeum elköltöztetését a római katolikus püspöki palotából, illetve két szinten a kiállítások megvalósítására is jutott pénz. Ugyanebből az együttműködésből valósult meg a nagyváradi Szigligeti Színház színpadtechnikájának és forgószínpadának a felújítása, illetve kiépítése, valamint van folyamatban a váradvelencei római katolikus kultúrház bővítése és teljes felújítása.

Az RMDSZ megyei vezetői és Debrecen város önkormányzata között kivételesen jó kapcsolat megmutatkozott a Varadinum fesztiválok, illetve más kulturális programok során is. Nem véletlen, hogy a Magyar Összetartozás Napja alkalmával készült debreceni városvideóban Nagyvárad részéről a szervezet ügyvezető elnöke, Szabó Ödön szerepel, ezzel is jelezvén a kölcsönös tiszteletet és megbecsülést.

„Az európai uniós források motorja a Bihar Megyei Tanács magyar vezetősége volt, azon belül az operatív munkát végző Szabó József megyemenedzser. Kiválóan együtt tudtak dolgozni munkatársaink Szabó Józseffel, akiben egy dinamikus, komoly közigazgatási tapasztalatokkal rendelkező, a feladatok elől nem megfutamodó és a problémákat kreativitással megoldó embert ismertem meg. Állítom, hogy irigylésre méltó módon tudtak együtt dolgozni Debrecen város önkormányzatával, így mi lehetünk az elsők, akik a nagy projektek közül a megvalósításokban is az elsők között járunk” – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.

Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke több alkalommal is vendégül láthatta a cívis város vezetőjét, akár magyar kultúra napi gálaesten, akár a Festum Varadinum záróelőadásán. „Cseke Attila az élharcosa volt annak, hogy Debrecen és Nagyvárad között létrejöjjön az autópálya, nem véletlen, hogy Magyarország részéről, amikor az autópálya első szakaszának átadására került sor, Romániából kizárólag az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjét, mostani polgármesterjelöltjét kérték meg a szalag átvágására. A tőle megszokott módon higgadt, nyugodt, de határozott módon lobbizott a két várost összekötő sztrádáért, és tudom, hasonló módon tesz most a vasúti összeköttetés megteremtéséért is, melyről Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter is beszélt a megyei RMDSZ vezetőivel való találkozása során. Köszönöm neki a munkát és a támogatást” – fogalmazott Debrecen polgármestere.

„Hajdú-Bihar régióközpontjaként Debrecen már több évtizede arra törekszik, hogy jelezze minden alkalommal Nagyváradnak és Bihar megyének, a verseny nem a két város vagy a két megye között zajlik, a verseny a nemzetközi piacon a befektetőkért, turistákért ennél sokkal nagyobb régiók között zajlik. Pontosan ezért luxus a rivalizáció és áldás az együttműködés. Az elmúlt négy esztendő ebből a szempontból is kivételesen jó időszak volt, mert az RMDSZ által irányított megye a partnerséget helyezte előtérbe és a teljes régió érdekeit szolgálva alakította ki közpolitikáit. Úgy gondolom, az elmúlt évek kiváló teljesítménye higgadt, őszinte, bátor, a nemzet iránt elkötelezett, bizonyított kiállásuk okán megérdemli a magyar emberek szavazatát Cseke Attila és Szabó József is” – zárta mondandóját Papp László.

Készült az RMDSZ Bihar megyei szervezetének megbízásából

2020.09.25
Galéria