Megvalósítandó projekteket hagy utódjának Pásztor Sándor tanácselnök

Pásztor Sándor emlékeztetett rá: 2016-ban hat megyei útfelújítást és négy függőben lévő projektet – köztük a mezőtelegdi ipari parkot és a megyei egységes hulladékgazdálkodási projektet – vett át elődjétől. A pandémia miatt négy és fél évesre nyúlt mandátuma során 24 projektet kezdtek el és fejeztek be, köztük például a színház színpadának, hang- és fénytechnikájának felújítását, a székelyhídi ipari parkot, a Körösvidéki Múzeum átköltöztetését.
A következő tanácselnöknek 41 projektet hagy hátra és egy 50 millió lejes hitelt, melyet a projektek megvalósítására lehet fordítani. Be lehet fejezni a paptamási ipari parkot, a pénzügyi palota felújítását, elkészültek a városok kerülő útjainak megvalósíthatósági tanulmányai, Nagyszalontán már a kisajátítások következnek, épülhet a tudományos és technológiai park.
Pásztor Sándor azt is elmondta: elkészített egy rövid összehasonlítást a saját és két elődje, Cornel Popa, illetve Radu Ţîrle mandátumainak adatairól. A beruházásokra szánt összegek éves átlaga például 73 millió lejre nőtt 67,8 millió, illetve 23,3 millió lejről, s például a múzeumi, a várad-velencei kultúrház átalakítási és a színházi nyertes projekteknek köszönhetően jelentősen megnőtt a kulturális beruházások éves átlaga: 5,4 millió lejre a korábbi mandátumokban elért 1,1 millió, illetve 66 ezer lejről. A tanügyi beruházások átlaga egymillió lej fölé emelkedett 601 ezer, illetve 42 ezer lejről, derült ki a beszámolóból.