A politika eszköz az ügyek sikeréhez

SZABÓ JÓZSEF, sokak számára közismertebb nevén Alex négy éven át megyemenedzserként dolgozott a Bihar Megyei Tanácsban, nemrég pedig bejelentette, indulni kíván az RMDSZ színeiben a tanácselnöki tisztségért. Az egykori diákvezetővel, földrajz szakos tanárral, a projektek emberével beszélgettünk.

– Előfordul-e a te életedben olyan, hogy átlagos munkanap? Ha nem jellemző, kérlek, írd le, hogy milyennek képzelnéd el.

– Mivel nincsenek átlagos munkanapjaim, s nincs két egyforma munkanapom sem, élek azzal a lehetőséggel, hogy milyennek szeretném. Az, hogy soha semmire nincs ideje az embernek, megszokott dolog, Vicces is volt nemrég, orvoshoz mentem egy általános kivizsgálásra, és a doktor azt javasolta, most már ideje lenne stresszmentes életmódot élnem. Megkérdeztem: az milyen? Bajban volt a doktor, mert nem tudott rá ő sem válaszolni. Ilyen bajban vagyok én is, mert a munkanapjaimban csak az lehet általános, megszokott, hogy elindulok otthonról, és megérkezem a megyei tanácshoz. Attól a perctől kezdve úgyis felborul minden, bármit is terveztem volna. Az biztos, hogy a határidőnaplómhoz nagyon nehezen tudom tartani magam, azért a fontosabb találkozókat és időpontokat szeretem feljegyezni. Igyekszem nem késni és nem túl sokáig maradni egy helyen. A prioritásokat is menet közben tudom meghatározni. Az a veszély biztosan nem fenyeget, hogy elszunyókáljak az íróasztalom mellett.

– Maga a munka milyen arányban jelent kommunikációt, előre tervezést, azonnali problémamegoldást, egyebeket?

– A messenger-, WhatsApp-üzenetekkel és elektronikus levelekkel együtt biztosan összejön a napi több mint száz hívásom, de nem ebben szeretem mérni a hatékonyságot. Mindig az ügyeket nézem, elsősorban a megoldott ügyeket. Ha ez utóbbiak aránya jó, akkor azt mondom, elég jó napom volt, tökéletes persze soha nem lehet. Azért az átlagosnál egy picit többet tervezek, és a fontosabb témákra igyekszem előzetesen készülni. Ezzel együtt azt mondom, hogy a kommunikáció teszi ki a legnagyobb szeletét a napomnak. És ha egy lehetőségem van rá, akkor igyekszem személyesen kommunikálni, kerülni a digitális platformokat.

– Miért vagy te Alex?

– A családom férfi tagjai közül nagyon sokan voltak Józsefek, egy-egy családi összejövetelen sok József volt egy helyen, s adott volt az is, hogy ha már szinte mindenkinek van beceneve, legyen nekem is. Az Alexnek elég bonyolult a magyarázata, a lényeg, hogy egy ghánai futballista után kaptam. Alex Nyarko volt a neve, s én állítólag pont olyan tempósan tudtam a stadionból kirúgni a labdát, mint ő. Hozzá hasonlóan én is hátvéd voltam a pályán, aki nem a kreativitásáról ismert, hanem gyorsan és egyszerűen oldja meg a problémákat. A név eredetileg az Ady líceum fociválogatottjában ragadt rám, aztán jött velem tovább a Diákszövetségbe, majd az RMDSZ-es éveim során is követett. Olykor mosolygok, amikor lesanyiznak emberek, román kollégák is átvették persze. Most, amikor az aláírásgyűjtés zajlik a megyében, egyeseknek komoly fejtörést is okoz, hogy akkor most mi van. Aki még a saját keresztnevemen szólít, az a közeli rokonság, természetesen a szüleim, de tény, hogy az Alex lassan eluralta a nevemet.

– Milyen az a családi környezet, amelyben – mint tudjuk, sok József van – felnőttél?

– Édesapám és édesanyám Váradon ismerkedtek meg, itt házasodtak össze, én is már itt születtem. Faluhelyen igen keveset tartózkodtam, leginkább Mezőbajon, ahonnan az édesanyám származott, ugyanis gyermekként szinte mindenre allergiás voltam, amit a falusi por tartalmaz. Édesapám kárásztelki származású, de alig egyéves volt, amikor a szüleivel Váradra került. E kárásztelki származás alapján igyekezett a román bulvársajtó rokoni szálakat felfedezni köztem és Szabó Ödön között. Őt nagyon régóta ismerem, barátként, kollégaként büszke vagyok a kapcsolatunkra, de kimutatható rokoni vonal nincs közöttünk.

– Van viszont egy valódi párhuzam, mindketten a Nagyváradi Magyar Diákszövetség élén kezdtétek a közéleti pályát, ahogy sok más partiumi, erdélyi magyar politikus is. Milyen alapot adott neked ez a közeg?

– A kilencvenes években rendkívül erős ifjúsági mozgalmak voltak, én 1999-ben csatlakoztam, s később éppen Ödöntől vettem át az NMD-elnökséget, s 2004-ben adtam tovább. Hasznos volt megismernem a kor erdélyi magyar ifjúsági vezetőit, abban a generációban sok rátermett ember bukkant fel, sokan folytatták a mai napig politikai téren, mások a vállalkozói szférában lettek sikeresek. Vannak köztük színházigazgatók, megyei tanácselnökök, polgármesterek. Ezekkel az emberekkel a mai napig más a kapcsolatom, ugyanakkor jó iskola is volt ez. Én már akkor is a projektek embere voltam, és a politikára azóta is úgy tekintek, mint eszközre, amellyel elősegíthetem a projektjeim, az ügyeim sikerét.

– Diákvezetőként tudtál kritikus szemmel nézni a kor politikai szereplőire?

– Mint minden egyetemista. Azt ma sem gondolom, hogy egy fiatalabbnak feltétlenül el kell fogadnia azt, amit egy idősebb mond. Még kevésbé gondolom azt, hogy amit egy politikus mond, az mindig helytálló. Vannak olyan politikai szereplők a környezetemben is, akik úgy tudnak megszólalni egy adott témában, hogy fogalmuk sincs, miről van szó. Én mindig a közös nevezőket keresem, ilyen értelemben nem bántam meg, hogy beléptem a politikába.

– Mit jelent a gyakorlatban az, hogy megyemenedzser? Mi a dolgod?

– Az előző mandátumban egy évig volt menedzsere a megyei tanácsnak, Anca Dodescu látta el ezt a feladatot. Ő sokkal inkább az elméleti részére koncentrált a feladatnak s arra, hogy minden rendben le legyen papírozva. Gyakorlatilag bármivel foglalkozhat a megyemenedzser, amit az elnök hatáskörileg rá ruház, amivel megbízza. Úgy érzem, én szélesebb hatáskört kaptam, mint az elődöm, ami egyrészt annak a jó viszonynak köszönhető, ami Pásztor Sándorral kialakult, másrészt annak, hogy igyekeztem egyre többet vállalni. A megyemedzser a mindenes, az ügyintéző.

– A napokban bihari polgármesterekkel beszélgetve azt kérdeztem, jó-e számukra a járványhelyzet miatt meghosszabbodott mandátum. Megyei szinten hogyan vélekedsz ugyanerről?

– Ahogyan az RMDSZ általában is nyilatkozik ezzel kapcsolatban: túl rövid a négy év ahhoz, hogy komoly infrastrukturális projekteket jól végig lehessen vinni. Rosszul meg minek? Igen, a mandátum mostani meghosszabbítása bizonyos ügyekben segített, néhány projekt befejezési fázisba került, esetleg szeptemberben fejeződik be. A nagyobb idősáv a polgármestereket is segíti abban, hogy hosszabb távra tervezzenek, tehát az öt év nagyobb mozgásteret ad. Tudomásom szerint a fontosabb román pártok is támogatják ezt a gondolatot. Ha egy kicsi racionalitás van bennük, akkor már a következő mandátumnak ötéves kifutást adnak.

– Személy szerint mit tekintesz az utóbbi négy év legfontosabb eredményének, amiben benne volt a munkád, illetve mi az, ami nem sikerült, amiben hiányérzeted maradt?

– Elég sok mindenre vagyok büszke, ezért röviden úgy foglalnám össze, 26 projekt valósult meg 62 helyszínen. Nem tudom elképzelni, hogy ennél többet lehetett volna csinálni. Szerintem ebből a mandátumból kihoztuk a maximumot. Az volt számunkra az elsődleges, hogy egy magyar tanácselnök csapata a maximum fölött próbáljon teljesíteni. Akkor is, ha ez igen nehéz volt. A legnagyobb fájdalmam az, hogy a bringahálózat fejlesztése nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Látszólag ez nem nagy dolog, de a hatástanulmányok, a kivitelezési munkálatok olyan összegeket emésztenek fel, hogy sem a helyi, sem a megyei önkormányzat saját költségvetésből nem tudja kellő mértékben finanszírozni. Két uniós pályázatunk is elúszott apróságokon, illetve azon, hogy nem voltak kellően előkészítve. A következő vezetésnek viszont már rendelkezésére állnak az előtanulmányok. Épültek ugyan itt-ott bicikliutak, ám többnyire logika nélkül, stratégia nélkül, ezeket bővíteni, összekötni nehéz feladat lesz. Továbbá nagyobb kormányzati szerepvállalás is kellene.

– Hogyan vélekedsz a különböző politikai csatározásokról, legyenek azok magyar–román vagy magyar–magyar vonatkozásúak? Ilyen helyzetekben az igazadat keresed vagy a kompromisszumot?

– Mindig az a legjobb eszköz, ami hamar eredményre vezet. Kétségtelen az is, hogy vannak szituációk, amelyekben az ember nem hallgathatja el az őszinte véleményét. Engem nem úgy ismernek, mint aki nem meri elmondani, hogy az adott helyzetről mit gondol. Akkor is a megoldásra törekedtem, amikor az fájdalmas volt, aki pedig hibázott, annak azt el kell mondani. A konfliktushelyzeteket soha nem kerülöm el, igaz, nem is keresem.

– Olyan megesett, hogy a politikai ellenféltől is tanultál?

– Mindenkitől lehet tanulni, ha figyel az ember. A legtöbbet azért saját kollégáimtól, főnökeimtől tanultam. Már Kiss Sándor elnöksége idején is dolgoztam a megyei tanácsnál, ahogy a két másik, liberális elnök idején is. Igen, tanultam a mi politikai partnereinktől, ahogy az ellenfeleinktől is. Volt, akinek ezt utólag el is mertem mondani.

– Immár nyilvános, hogy indulsz a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért az őszi választáson. Mondd, nem tartasz attól, hogy győzöl?

– Ez olyan, mint az atlétikában a súlylökés. A súly nehéz, de aki odaáll a rajtvonalhoz, az győzni szeretne, s csak az nyer, aki a legtávolabbra dobja a súlyt. Ez az, ami már nem csak rajtam múlik, sok tízezer szavazatra lesz szükség. Itt a választók döntik el, hogy „ki meddig dob”. Az a szándékom, hogy ha a programommal előállok, abban csak olyan dolgokat mondjak el, amiket meg is tudok valósítani. Magyarán: a mi programunk vállalható lesz. Nem könnyű a megyei tanácselnök dolga, én úgy veszek részt ezen a megmérettetésen, versenyen, hogy egészen pontosan tudom, mire számíthatok, ha nyerek. Féljenek mások, sok szerencsét kívánok mindenkinek, de én ebben is a maximumra fogok törekedni.

2020.09.18
Galéria