Érselénd kiszabadult a zsákfalu létből

Szeptember közepén jelentős esemény történt Érselénd történetében, kiszabadult a zsákfalu létből, ugyanis átadták a falut Székelyhíddal összekötő aszfaltos utat.

Régi település a most Érsemjén községhez tartozó falu, első írásos emléke 1163-ból eredeztethető. A falut Székelyhíddal összekötő országút is régi, de még a múlt században is esőzések idején sárban dagonyázva közlekedtek rajta a szekerek. Aztán amikor elkezdődött a térségben a kőolaj-kitermelés, az utat is rendbe tették, lekövezték, hogy a ciszternás teherautókkal szállíthassák az altalajkincset. Később, amikor átálltak a kőolaj vezetéken való szállítására, az út karbantartásával már nem foglalkozott senki. Érselénd ismét zsákfaluvá degradálódott.

Ennek ellenére a seléndiek soha nem nyugodtak bele a lassú amortizálódás állapotába, aláírásgyűjtésbe kezdtek a „nagyvilágba” való kijutást jelentő út megépítésének érdekében. Az elmúlt évben elkezdődtek a talajrendezési munkálatok, az idén pedig az aszfaltréteg terítésére került sor. A 8 kilométer hosszúságú és 5,5 méter széles út rendbetételével már nincs szükség a 15 kilométeres kerülőre, ha Székelyhídra akarnak eljutni Érseléndről.

Mértéktartó ünneplés

Nyarat idéző őszi napsütésben, egy emlékezetes keddi napon adták át a Székelyhidat Érselénddel összekötő műutat. A két település határán traktorvontatású pótkocsi állta el keresztben az utat, az aszfaltszagú mezőn az érintett települések polgármesterei, Balazsi József és Béres Csaba, valamint Szabó József megyemenedzser köszöntötte az eseményen megjelenteket. Betartva a járványügyi előírásokat, nem gyűlt össze sok résztvevő.

Érsemjén elöljárója, Balazsi József az útszakasz fontosságáról szólva elmondta, hogy az elkészült aszfaltozással két város, nevezetesen Érmihályfalva és Székelyhíd került „közelebb” egymáshoz. Ugyanakkor a székelyhídi, az érkenézi és az érmihályfalvi határátkelők között is közvetlen kapcsolat jött létre a beruházás által. A legfőbb hozadéka mindennek, hogy Érselénd kiszabadult a zsákfalu létből, kereskedelmi, gazdasági szempontból a falu fejlődését segítheti elő a beruházás – sorolta Balazsi József, és megköszönte a Bihar Megyei Tanács hathatós közbenjárását az út létrejöttében.

Béres Csaba, Székelyhíd első embere az általa képviselt térség szempontjából értékelte az összekötő utat, ami az érmihályfalvi határátkelőhöz való eljutást rövidíti le, és ez azért jelentős, mert a székelyhídi határfogalom éjszaka szünetel. Továbbá a gazdáknak jelent nagy segítséget a termények beszállításakor, arról nem is beszélve, hogy nagyban lecsökkenti a Székelyhídon áthaladó forgalmat. Zárszavában Béres sok sikert kívánt politikustársainak munkájukhoz. Mint mondta, mindannyiuk számára a legfontosabb szempont a lakosság mindennapjainak élhetőbbé tétele. Ennek az útnak az elkészülte is ebbéli szándékukat bizonyítja.

Szabó József egy régi történetet idézett fel, amikor épp nyolc évvel ezelőtt egy rendezvényre sietett Érsemjénbe Biró Rozália politikus asszonnyal. Mivel késésben voltak, úgy gondolta, lerövidíti az utat Érselénd irányába. Rosszul tette, kátyúból kátyúba zötykölődtek a gépkocsival. A jelenlegi út példaként szolgálhat mindenki számára: kézzelfogható eredményre vezet, ha az RMDSZ két tapasztalt és sikeres polgármestere összefog egy cél érdekében – fogalmazott Szabó.

Az esemény zárásaként a megyemenedzser és a két polgármester elvontatta az útból a pótkocsit, ezzel is jelezve, hogy a következő négy évben is hasonlóképpen hárítanak el minden olyan akadályt, amely a magyarság fejlődésének útját állja.

2020.09.16
Galéria
Érseléndről szabad az út Székelyhíd felé
Az RMDSZ-es vezetők elhárítják az akadályt
Balazsi, Szabó és Béres beszédet mond
A járványügyi szabályozások miatt bensőséges keretek között zajlott le az út átadása
Csoportkép a résztvevőkkel