Nőtt a hegyközpályi református gyülekezet

A Hegyközpályi Református Egyházközség mozgalmas időszakot tudhat maga mögött, nyilatkozta nemrégiben KÖTELES LÁSZLÓ lelkipásztor. Mint mondta, a gyülekezetben mind a testi, mind a lelki munka terén érezhető volt – és reméljük, ezután is érezhető lesz – Isten bőséges áldása.

Az utóbbi években felújították a lelkészlakást és az ahhoz tartozó vendégszobákat. „Elvégeztük az épület szigetelését, megújult a tető, illetve holland testvéreink jóvoltából a vendégrészen kialakítottunk egy konyhát is. Egy külső lépcső lehetővé teszi, hogy a látogatók közvetlenül közelíthessék meg a vendégszobákat, ne a lelkészlakáson át. A gyülekezet lelki életében is több változás történt. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a hívek száma nem csökkent az elmúlt években, hanem növekedett. Emellett fontos megemlítenünk azt is, hogy az istentiszteletek, ifjúsági alkalmak, konfirmációi előkészítések, bibliaórák, női és férfikör, gitárórák (melyeket gyülekezetünk egyik fiatalja irányít) stb. mellett a gyermekmunkában is érezzük Isten bőséges áldását. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a gyermekek alkalomról alkalomra betekintést nyerhetnek a Szentírás rejtelmeibe, hanem abban is, hogy ebben a munkában oroszlánrészt vállaltak pedagógus gyülekezeti tagjaink és az ifjak közül többen is. Talán ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években – többször holland és északír fiatalok bevonásával – megrendezett vakációs bibliahetek résztvevőinek létszáma 95-125 fő között változott. Ezeken az alkalmakon – éppúgy, mint minden egyéb szolgálatban – a presbitérium, a presbiterfeleségek és a gyülekezet tagjai is hozzájárulnak ahhoz, hogy a résztvevők maradandó élményt szerezzenek.”

Az egyházközség számíthat az önkormányzat segítségére is. Erre példaként a tiszteletes azt említette meg, hogy rendezvényeik helyszíneként használhatják a kultúrházat. Köteles László elmondta azt is, hogy számos terve van még a gyülekezetnek: „Ezeket Isten kegyelmére bízva, imádságos szívvel készítjük elő azért, hogy a Hegyközpályi Református Egyházközség a létén, a szolgálatain keresztül is hirdethesse: »…kegyes és jóságos az Úr, a ti Istenetek, és Ő nem fordítja el arcát tőletek, ha ti visszatértek hozzá«.” (2Krón 30,9/b)

Készült Hegyközpályi Község Polgármesteri Hivatala megbízásából

2020.08.30
Galéria