Közeleg a gázbevezetés

Mintegy 50 kilométernyi gázvezeték megépítéséről van szó. „Mind a három faluba elvisszük a gázt, természetesen az új lakónegyedekbe, valamint a hajdani gyümölcsösben épült házakhoz is” – mondja az elöljáró. Saját költségeik mellett a megyei önkormányzattól kaptak forrásokat az előkészítő munkálatok, illetve a hatástanulmány elvégzésére.
Korábban úgy indult a projekt, hogy részt vállaltak egy Élesddel közös, mintegy húsz községet magában foglaló konzorciumban, később ebből kiváltak, mert a települések eltérő anyagi lehetőségei miatt akadozott a folyamat, s úgy értékelték, hogy külön gyorsabban haladhatnak a beruházással. „Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a földgázt mielőbb be lehessen vezetni a községben élők otthonaiba” – mondja Szebeni Sándor.
Miután elkészül a hatástanulmány, azt beterjesztik a Distrigaz Vest gázszolgáltató szakcéghez, annak a munkatársai határoznak majd a munka menetéről. Kérdésünkre, hogy a gázbevezetés szempontjából előnyt jelent-e Nagyvárad közelsége, a polgármester a fejét rázza, illetve magyarázatul elmondja, hogy a fővezeték Margitta felől Bihar község mellett halad el, igen közel, alig százötven méternyire a község határától.
Készült Hegyközpályi Község Polgármesteri Hivatala megbízásából