„A játszóterek bővítése kötelességünk”

Biharon több játszótér is található, és valamennyi szépen rendbe van téve, gondozott a környezetük és ápoltak a játszóeszközök. Mindez arra enged következtetni, hogy jó kezekben vannak a közterületi gyermekparkok is. Ez pedig sokat elárul az odafigyelésről és a rend szeretetéről.

Egy településről nagyon sokat elárul az, hogy milyen állapotban vannak a játszóterei. Ezeket rendben tartani persze elsősorban a fenntartók, Bihar község esetében a polgármesteri hivatal feladata, de legalább ekkora felelősségük van azoknak is, akik ide járnak, használják az eszközöket, tehát a lakosságnak, ezen belül is a gyerekeknek és a kisgyermekes szülőknek.

Szilágyi Zoltán, a bihari polgármesteri hivatal munkatársa elmondta, nagy súlyt fektetnek a játszóterek karbantartására. Rendszeresen vannak akciók, amikor takarítják, festik az eszközöket, vagy éppenséggel cserélik, amit kell. „Néha megrongálódik ez-az, mert vannak, akik kellő odafigyelés hiányában használják a játszótéri eszközöket. Néha eltörik ez-az, leszakad egy lánc… Ezeket kicseréljük, megjavítjuk, újrafestjük. Mindig kerül segítségünk is, volt, hogy kalákában végeztük el a javításokat, közösen az emberekkel, mert ők is a magukénak érzik a játszóteret, és tenni akartak valamit érte. Becsülendő ez a tenni akarás és az, hogy odafigyelnek a településükre, a gyermekekre” – magyarázta Szilágyi Zoltán. Hozzátette, az ő gyermeke is kicsi még, szeret játszótérre járni, és ő is szereti, ha ezek a terek rendben vannak.

„Úgy, ahogy oda kell figyelnünk az idősekre, oda kell figyelnünk a község gyermekeire is, és szem előtt kell tartanunk az igényeiket akkor is, ha ők még nem mondják el, vagy nem tudják, kinek is mondhatnák el, mire vágynak. A gyermekek a jövő generációja, szeretnénk, ha jól éreznék magukat, ha a gyermekkort valóban az önfeledt vidámság határozná meg, és mi ehhez hozzátehetünk azzal, hogy megteremtjük azokat a helyeket, ahol biztonságos körülmények között szórakozhatnak, mozoghatnak, szabad levegőn lehetnek” – fogalmazott Szilágyi Zoltán.

Készült Bihar Község Polgármesteri Hivatala megbízásából

2020.08.29
Galéria
Kulcsszavak: