Helyreállították az utcákat a csatornázás után
Az utcák képe is megváltozik ilyenkor, egy hatalmas építőteleppé változik a környék, amit néha annak ellenére is nehéz elfogadni és elviselni, hogy a lakók jól tudják, ha elkészülnek a munkálatokkal, az ő életük lesz könnyebb a közműrendszer szolgáltatásaival.
Biharon a közművesítés a legtöbb helyen lezárult, sőt vannak olyan környékek, például a községközpont Nagyvárad felőli bejáratától jobbra eső része, ahol már nemcsak a csatornázással és vízvezeték-rendszer kiépítésével végeztek, hanem a munkálatok okozta kellemetlenségeket is felszámolták. Az utakat újraaszfaltozták, a járdákat újraöntötték, a hidakat, kocsibeállókat szépen és egységesen újra elkészítették.
„Számunkra ez fontos volt, ugyanis most már szép, rendezett lett az utca. Sok munkálat folyt errefelé, ami jelentősen tönkretette az épített környezetet, de most már nyoma sincs ennek, és örülünk, hogy ilyen szépen megcsinálták az utat, a járdát és a hidakat is” – mondta érdeklődésünkre Ardelean Katalin.
Készült Bihar Község Polgármesteri Hivatala megbízásából