Polgárőrök vigyázzák a közrendet

ELEK JÓZSEF vállalkozó helyi tanácsos Hegyközszentimrén, Kindle Valter községi RMDSZ-elnök pedig a néhány hónapja alakult Szalárdi Polgárőrség vezetője. Utóbbi önkéntes tűzoltó volt, s a falu tisztaságáért is felel. Annak oka, hogy hármasban beszélgetünk, az, hogy a polgárőrök nemrég a vállalkozósegítségére siettek.

– Van egy kisebb, elkerített halastavam, s egy este négy férfi behatolt oda, miután a hátsó kapunál leverték a lakatot, s horgászni kezdtek – idézi fel Elek József a történteket. – Este fél 11 után észleltem mindezt, s hívtam a polgárőröket. Össze is gyűltek páran hamar, tíz perc alatt ott, Szentimrén, s el is kapták a tolvajokat. Egyedül mire is mentem volna négy ellen?

– Mi járőrözünk mind a három faluban – veszi át a szót Kindle Valter –, s nemcsak a falvakban, hanem a földeken is, mostanában például a tengerit és a krumplivetéseket vigyázzuk. Ha történik valami, akkor, ahogy Józsi is hívott, riadóztatom azokat, akik szolgálatosok. Április 23-án alakultunk, azóta mindennap járőrözünk. A polgármesteri hivataltól kaptunk egy kis dzsipet, valamint felszereléseket. Maga a polgármester, az alpolgármester és a szentimrei lelkipásztor is tagja a polgárőrségnek, s persze nagyon sok megbízható fiatal. Olykor a csendháborítókat kell lecsitítani, s az is előfordult már, hogy megtámadtak minket idegen fiatalok, de azokat is helyreráztuk egy kicsit.

Kérdésünkre, hogy milyen hatása van tavasz óta a polgárőrök megjelenésének, Elek József úgy fogalmaz: – Határozottan érződik. Van egy félsz abban, aki bűncselekményt akar elkövetni, legyen az csupán terménylopás a határban. A gazdák mindeddig tehetetlenek voltak.

Amint elhangzik, nagyon jó a polgárőrök kapcsolata mind a helyi rendőrséggel, mind a fizetett éjjeliőrökkel, akik egy szakcég alkalmazottai. A polgárőrök akkor is segítettek, amikor a nagy esőzések után árvíz alakult ki a község központjában. Érdekesség, hogy az titok, éppen mikor, hol, hányan teljesítenek majd szolgálatot akár éjszaka vagy a hétvégeken is.

Elek József búcsúzóul egy másik fontos változásra hívja fel a figyelmet, az útra, amely új aszfaltréteget kapott.

– Én naponta járok a két falu között, most 2-3 percig tart az az út, ami korábban 15 percig is tartott a sok kátyú miatt. Szentimréről pedig most már Biharvajdán át is mehetek Nagyváradra, arra is kiváló az út minősége. Mindez a házak értékét is növelte, nemrég egy nyugdíjas orvos költözött a faluba, s a döntésénél az is közrejátszott, hogy ma könnyű Szentimrét megközelíteni.

Készült a Szalárdi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.29
Galéria
Kulcsszavak: