A jótékonyságnak mindig van helye

Érkörtvélyes neve hallatán valószínűleg sokaknak Ölyüs Noel Róbert jut eszébe, az SMA1-gyel diagnosztizált kisfiúé. A közösség mellé állt, ám közben másoknak is segítenek.

Noel családjával már Budapestre érkezett, ahol a tervek szerint szeptemberben megkaphatja a Zolgensma-génterápiát, a gyógykezelés árának összegyűjtéséhez létrehozott egyesület azonban más rászorulóknak is segít, az érkörtvélyesi közösséggel együtt. A község parkjában jótékonysági vásárokat szerveznek időről időre, tudtuk meg Kis Edina tanácsosjelölttől, aki barátnőjével szervezője a vásároknak. Az érmihályfalvi születésű nő tíz éve él Körtvélyesen, s, mint mondja, számára fontos az önkéntesség. Az is elárulta, örökbefogadásra készül, gyermekei mellé örökbe fogadja azt a beteges kislányt, akit hat éve, nyolchónapos kora óta nevel, de ápolt már időseket, és ha a szükség úgy hozza, mentőt és orvost is hív ahhoz, akihez kell.

Noel megsegítésére egyébként már karácsony előtt is szerveztek bált Körtvélyesen. Kis Edina szerint a falu és az iskola vezetősége is „odatette magát”, az üzletek tulajdonosai tombolanyereményeket ajánlottak fel, közel tízezer lejt gyűjtöttek akkor. „Nagyon jó közösség vagyunk mi itt, én úgy gondolom” – mondta Kis Edina.

Nyáron a szabadtéri jótékonysági vásárokkal kezdtek foglalkozni, mivel zárt térben nem lehet egyelőre eseményt szervezni. A park tökéletesen megfelel erre a célra, ki tudnak pakolni, az elektronikai eszközöket fedél alá tudják rakni. Noel részére is szerveztek már vásárt, oda a család is kilátogatott, gyűjtötték a kupakokat. Jelenleg egy 31 éves édesanyának, majd annak a szintén SMA1-gyel diagnosztizált Alessiának szerveznek jótékonysági vásárt, akinek támogatását Noelék egyesülete is felvállalta.

Tervek tehát vannak, csak az időjárás is kegyes legyen a szervezőkhöz, hiszen most nem tudnak zárt térbe menni, ha esne az eső. Kis Edina azt is elárulta: a vásárokhoz körtvélyesi és mihályfalvi támogatók mellett Noel egyesülete is ajánlott fel tárgyakat – azokból, amelyeket még nekik gyűjtöttek össze; a segítségből tehát újabb segítség fakad – immár másoknak.

Készült az Érkörtvélyesi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.27
Galéria
Kis Edina, a jótékonysági vásárok egyik szervezője
Noel megsegítésére sokan megmozdultak Körtvélyesen is