Mindenkor a gyülekezetek mellett

A községközpontban a legnépesebb felekezeti közösséget a reformátusok alkotják, rajtuk kívül vannak még görögkatolikusok, római katolikusok, ortodoxok és két baptista gyülekezet is. A községalkotó másik településen, Érvasadon görögkatolikus és római katolikus szertartás szerint zajlanak a templomi liturgiák.
Nincs olyan egyházi közösség, amelyiknek ne juttatnának az évi költségvetésből kisebb-nagyobb összeget. Azoknak a felekezeteknek, amelyek nagyobb beruházásba fogtak, a Bihar Megyei Tanács támogatását kérve több támogatást juttat a helyi önkormányzat.
A reformátusok pásztorlását három évvel ezelőtt vállalta fel Szabó-Simon István tiszteletes. A Körtvélyesre érkezésekor már folyamatban volt a parókia felújítása, méltó körülményeket akartak teremteni az új lelkész és családja számára – emlékezik Kecskés Sándor presbiter. Egyúttal a gáz fűtést is megoldották, amellett a paplak kívül-belül új arculatot kapott.
Sok minden történt az utóbbi időben, a presbiter megvakarja az üstökét, pillanatnyi időt lopva magának, hogy ki ne felejtsen valamit a felsorolásból. A templomra is költöttek jócskán, a tető javítása mellett restaurálták az orgonát, a harangot pedig villanyárammal szólaltatják meg.
A lelkészlak szomszédságában található közösségi házra szinte rá sem lehet ismerni, olyan mintha „plasztikai műtéten” esett volna át. Nemcsak küllemében újult meg, de a falak ide-oda tologatásával a belső teret is hasznosíthatóbbá tették. Ennek eredményét a mostani járvány idején már megtapasztalták, nagyobb egyházi ünnepeken a hívek egy része a gyülekezeti házban hangszórókon követte nyomon a templomban zajló istentiszteletet – újságolja Kecskés Sándor.
A baptista gyülekezet áldásos tevékenységéről maga a polgármester, Nagy István szól. A roma közösség integrációja, más településekhez hasonlóan, Érkörtvélyesen sem megy egyik napról a másikra. De amióta a baptisták megjelentek közöttük, szemmel látható magatartásbeli változások történtek. Már nem hangoskodnak az utcán, a gyermekeik előre köszönnek a felnőtteknek, megszűnt a részegeskedés, a verekedés közöttük. Dolgozni járnak, anyagilag is sokkal rendezettebbek.
Készült az Érkörtvélyesi Polgármesteri Hivatal megbízásából