Érkörtvélyes, ahol már a járda is sétány

KECSKÉS SÁNDORNAK, mivel sarokházban lakik, jó hosszú kerítést kellett építenie portája köré, a leghosszabb része a Fő utcára esik. De sebaj, mondja, legalább olyan csinos utcán sétálhat, hogy még a nagyvárosiak is megirigyelhetnék.

– Látott maga már ilyet? – mutat lefelé maga elé Kecskés Sándor. – Máshol még járdára sem futja, nekünk meg járólap van a talpunk alatt. Ez olyan széles, hogy már szégyen járdának nevezni, tudja, ez már olyan valóságos sétány vagy mifene. Jó fél kilométernyi szakasz már ezzel van borítva, a többi utcán meg járdákat javítottak, azokat betonból öntötték. Mondtam is a polgármesternek, ebből csak irigység lesz, de nekem elárulta, hogy járólapos járdát akar az egész faluba. De egyszer el kellett kezdeni, most ennyire futotta a pénzből. Ha újra visszaválasztják polgármesternek, én tudom, hogy be is tartja a szavát – állítja Kecskés.

Két évvel ezelőtt 250 díszfa csemetét is kiültettek, ezekből a falu bejáratához is jutott. A hűvöst nyújtó fák alá lócákat raktak, az egyik épp Kecskésék portája mentén található. Ki is szokott ülni, amikor megfárad a munkában, elnézi a jövő-menőket, szóba áll az arra járó ismerőseivel. Teheti, hisz nyugdíjas már, hosszú évekig Szatmáron dolgozott, a bútorgyárban.

A köztereket nem elég kiépíteni, azokat karban is kell tartani. Két évvel ezelőtt, amikor a térköveket lerakták, a padokat kihelyezték, és a csemetéket kiültették, meglehetősen forró volt a nyár. A polgármesteri hivatal emberei rendszeresen öntözték a díszfacsemetéket, ellenőrizték, hogy biztos-e a fokadás. Itt aztán nem hagyják elgazosodni a parkokat, a játszó- és köztereket sem.

– Amikor sok érkezik az égi áldásból, amitől a fű is jobban serken, egy zöldövezetet karbantartó céget is bevet a polgármester, mert az két dolgot nem tud elviselni: a rendetlenséget meg a hazug embert – nyomatékosítja mondandóját mutatóujját felemelve Kecskés Sándor.

Készült az Érkörtvélyesi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.27
Galéria
Kecskés Sándor kedvenc lócáján
Kulcsszavak: