Üstökösként robbant be a közéletbe

POCSALY ZOLTÁN, Margitta megyei jogú város polgármestere 1953. február 22-én született a Bihar megyei Gyantán, mely közigazgatásilag Feketekápolnához tartozik. A kis település szigetként megmaradt magyar falunak vegyes lakosságú vagy románok lakta településekkel körülvéve. Nagyváradról költözött oda a család, édesapja elismert szabómester volt.

Iskoláit ötödikes koráig szülőfalujában végezte, majd Nagyváradon folytatta, mivel a család visszaköltözött a városba. Közel laktak a színházhoz és az akkori 3-as Líceumhoz, a mai Adyhoz, ahol tanulmányait érettségiig folytatta. Közben már általános iskolás korában felfigyeltek arra, hogy tehetséges focista, és egyre jobb csapatokban játszott. Meghívták a Crișulba, majd Déván a II. osztályban rúgta a bőrt, amikor megkapta a katonai behívót. Karánsebesen katonáskodott, s ebben szintén a foci játszotta a főszerepet. Az ottani katonacsapat meghatározó tagja volt. Társainál tanulmányi szempontból képzettebb volt, ezért megkörnyékezte a Securitate, hogy beszervezze. Nem állt kötélnek, és csak futballtehetségének köszönheti, hogy a visszautasítást megúszta.

A katonaságnál mutatott sportteljesítményének köszönhetően a margittai futballcsapat akkori főmenedzsere, dr. Pop Mircea kórházigazgató Margittára hívta, hogy erősítse a felszálló ágban lévő helyi csapatot. A III. osztályban játszottak, nem is akartak feljebb kerülni. Jobban érezték magukat az ottani élvonalban, mint sereghajtóként egy osztállyal fennebb. Akkor igen népszerűek voltak a focisták a városban. Az egészségügyi intézményben kapott állást, így megélhetése és később továbbképzése is biztosítva volt. Először metrológusnak – mérőműszerek ellenőrzője –, később lakatosnak, majd lakatos technikusnak képezte magát. Közben Nagyváradon elvégezte a műszaki rajzoló technikusi képzést. A karbantartó részlegen dolgozott, középvezetői beosztásban. Magasabba azért nem kerülhetett, mert megtagadta a belépést a kommunista pártba. A rendszerváltás után azonban rögtön vállalt közéleti szereplést. Ő lett az intézmény szakszervezeti elnöke. Több éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget, kamatoztatva szervezői és tárgyalói képességeit.

Egy ideig a szerszámgépgyárban is dolgozott. Ekkor olyan antennákat készített, mellyel a magyar tévéadásokat lehetett fogni. A kórháznál pedig sokszorosította az akkor még nehezen beszerezhető rádió-tévé műsorújságot. Kérésre ezeket bárkinek elkészítette. „Ezt a hatóságok nem nézték jó szemmel, de mivel jól fociztam, nekem megbocsátották” – emlékszik vissza Pocsaly Zoltán.

A rendszerváltás után abbahagyta az aktív focit – kora miatt –, és vállalkozásokba kezdett. Egyszerre négy céget is alapított. Volt közöttük nagybani elosztó és szolgáltató vállalkozás is. Citromlevet palackoztak, magyarországi fűszereket forgalmaztak, fűtéstechnika beszerelésével is foglalkoztak. Vállalkozásait társvállalkozókkal hozta létre. Mindegyik sikeres volt, biztosította a megélhetését. Szilveszteri és nőnapi mulatságokat is szerveztek, ilyenkor cégükön keresztül beszerzési áron adták az ételt és italt, hogy elősegítsék a város lakosainak a kikapcsolódását.

Befutott üzletember lett, életét a munka és a sport szeretete, valamint a család kitöltötte. Úgy érezte, semmi sem hiányzik az életéből. Voltak azonban, akik nem így gondolták. 2004-ben ugyanis az RMDSZ megyei vezetősége gondolt egy nagyot, miszerint Margitta megérdemelne egy magyar polgármestert. Pető Csilla pedig erre a tisztségre régi ismerősét, Pocsaly Zoltánt javasolta, mert tudta, hogy van elég akaratereje és tehetsége a nehéz út sikeres végigjárására. Elhatározásuk helyességéről és célszerűségéről még meg kellett győzniük a helyi RMDSZ-vezetőket is. Ekkor hívták fel magát az érintettet, akit úgy ért a hír, mint derült égből a villámcsapás. Miután elmagyarázták neki, hogy van esély a sikerre, elvállalta a jelöltséget.

Üstökösként robbant be a közéleti munkába, előzetes tapasztalatok nélkül. Kemény munkával készítette el programjait, ekkor már segítve minden egyes margittaitól és az RMDSZ megyei vezetőségétől. A kitartó munkának meglett az eredménye, és történelmi sikert jegyezhettek fel, amikor Margittának magyar polgármestere lett. A helyi magyarság előtte ilyenről álmodni sem mert.

Pocsaly Zoltán belevetette magát a munkába, önkormányzati képviselőinek támogatásával igen komoly eredményeket ért el. Vállalkozásait feladta, minden energiáját a városvezetésre fordította. Meglátszott a városon, hogy jó gazdái vannak. Nem csak a magyarok emeltek kalapot munkássága előtt. Szinte biztos volt, hogy újraválasztják. Nos, talán a túlzott magabiztosság, a „hátradőlés” lehetett az oka annak, hogy 2008-ban elvesztette a polgármesteri széket. Alpolgármesterként dolgozott négy éven keresztül, majd összefogással 2012-ben sikerült „visszafoglalnia” a polgármesteri tisztséget, és 2016-ban ismét ő nyerte meg a választást. Mind a mai napig odaadással látja el a rá bízott feladatot.

A 2016-os győzelem után így nyilatkozott: „Mindenki láthatta, a látványos eredmények akkor történtek, amikor magyar polgármestere lett a városnak. Nagy segítséget kaptam a helyi, a megyei RMDSZ-szervezettől és választott vezetőinktől, akik közül Cseke Attilát, városunk szülöttét emelném ki. Erőre és tapasztalatra tettünk szert, olyannyira, hogy az önálló magyar iskolát akkor tudtuk megalkotni, amikor »csak« alpolgármester voltam.”

A 2016–2020 közötti mandátumában rengeteg megvalósítást jegyezhetünk fel mind pályázati úton, mind saját erőből. Ebben az időszakban 20 nyertes pályázata van Margitta városának, melyek átölelik a legfontosabb területeket. Saját erőből 12 projektet valósítottak meg, illetve indítottak el. A helyi költségvetésből minden évben jelentős összegekkel támogatták az oktatási intézményeket, a kórházat, az egyházakat, a szociális- és civil szervezeteket.

Ilyen nagyszerű munka után egyértelmű volt, hogy a margittai magyar közösség „visszatapsolja” még egy mandátumra polgármesterét. Így is történt. A margittai érdekvédelmi szervezet az előválasztást jelölő közgyűlés formájában oldotta meg. Az elhangzott beszédek után a polgármesteri tisztségre egyedül Pocsaly Zoltánt jelölték. Így nem volt szükség titkos szavazásra. A jelenlévők egyhangúlag elfogadták a jelölt személyét, ezáltal a megyei jogú város körzeti és helyi választmánya hivatalosította az RMDSZ polgármesterjelöltjét.

Pocsaly Zoltán megköszönte a bizalmat, és megígérte, ha a választások nyertese lesz, az elkövetkező években is legjobb tudása szerint fogja szolgálni a város és a magyarság érdekeit. Jelenleg is sok általa elkezdett projekt fut, melyeket be akar fejezni, és természetesen minden olyan új fejlesztési és beruházási lehetőséget meg fog ragadni, melyek a város érdekeit szolgálják.

Készült a Margittai Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.26
Galéria
Kulcsszavak: