Kényelmesebb a közlekedés Tarcsa és Petri között

Azzal, hogy leaszfaltozták az Értarcsa és Gálospetri közötti utat, egy régi álmuk vált valóra a petrieknek. Mostanra, hogy ki is szélesítették, már könnyedén és kényelmesen lehet rajta közlekedni.

„Voltak idők, amikor csak földes út vezetett be Tarcsára. Esőben még biciklivel sem lehetett bemenni” – idézi fel a régmúlt időket Móricz Ilona. A Gálospetriben született és itt felnőtt asszony visszatért szülőfalujába, ahol elmondása szerint az utóbbi években nagyon megváltoztak a dolgok, méghozzá jó irányban. „Annak idején, még emlékszem, gyermekkoromban a szüleim kiküldtek bennünket, hogy gereblyézzük le az utat, tisztítsuk meg. Akkor még poros, földes út volt. Nagy lépésnek tekinthetjük azt is, amikor végre lekövezték, mert a szekerek, traktorok könnyebben tudtak közlekedni” – magyarázza Móricz Ilona. Hozzátette, ekkor azonban még nem oldódott meg az egyszerű emberek problémája, ugyanis biciklivel a lekövezett úton még nehezebb volt közlekedni. Így teltek az évek, mígnem néhány éve egy másfél sávos aszfaltréteget sikerült leteríteni a Petri és Tarcsa közötti szakaszon.

A helyi polgármesteri hivatal azonban nem elégedett meg ennyivel, eltökélt szándéka volt, hogy – meghallva a közösség igényét is – kétsávosra bővíti az utat. Erre tavaly került sor, mondja a gálospetri Móricz Ilona, aki szerint végre olyan úton közlekedhetnek a helybéliek, mint bármelyik másik községben.

„Nekünk nagyon fontos volt az, hogy legyen rendes út. Akár iskolába, akár a munkába vagy orvoshoz kell menni, sokkal hamarabb odaérhetünk, és az autók sem mennek olyan gyorsan tönkre, mint korábban, amikor még tele volt kátyúval az úttest. Elmondható, hogy gyorsabb, kényelmesebb és gazdaságosabb lett a közlekedés Gálospetriből” – összegzett Móricz Ilona.

Készült az Értarcsai Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.25
Galéria
Móricz Ilona
Tűzoltóautó tart Tarcsára Gálospetriből, ahol épp egy tűznél kellett gyorsan beavatkozniuk