Közel félszáz gyermek jár a gálospetri after schoolba

A kicsik épp hazaindultak az after school épületében működő nyári iskolából, amikor megérkeztünk.

Jelenleg nyári iskolát működtetnek, tanítás idején pedig délután négyig foglalkoznak a gyermekekkel, tudtuk meg Fülöp Nórától, aki elmondta: „Négyen vagyunk, én vagyok a pedagógus és van még három felvigyázó, gyermekfelügyelő mellettem, de csapatként dolgozunk”. Most épp a nyári iskola működik, ilyenkor csak délelőtt van programjuk, fél egyig, egyig vannak velük a gyermekek, a szórakozásra és a játékra is jut idő a tanulás mellett.

A Diakónia Keresztyén Alapítvány jóvoltából működnek, az alapítvány pedig a református egyházhoz tartozik, számukra fontos a nevelés lelki, vallási oldala is. Bibliai történetekkel ismerkednek a gyermekek, énekelnek, és templomi műsorokat is állítottak össze, mesélte a pedagógus. Hozzátette: „Ezekkel immár a tiszteletes úr foglalkozik, de régebben karácsonyi és anyák napi műsorokkal is jártak a templomban a gyermekek”.

Iskolaidőben délutáni foglalkoztatás van. Arról, hogy mikor és milyen módon működhetnek újra, még nem tudni, de normális körülmények között a gyermekek iskola után kapnak egy ebédet, régebben volt meleg étel, most szendvicset tudnak adni. Elkészítik a házi feladatokat, megtanulnak verseket, olvasnak a kisebbekkel, de más foglalkozásokat is tartanak – mondta Fülöp Nóra.

A tanítás utáni iskolában két csoportra osztva 48 gyermekkel foglalkoznak, a legkisebbek előkészítő osztályosok, a legnagyobbak negyedikesek. Négy éve az önkormányzat kereste meg az a alapítványt, kezdetben 24 gyermekkel foglalkoztak.

„Mi kimegyünk személyesen felmérni, hogy az adott család milyen helyzetben van, pontszámokat kapnak, és akik a legrosszabbul állnak, a legmagasabb pontszámmal kerülnek be a programba. Elbeszélgetünk a szülőkkel is. Vannak roma gyermekeink, akad köztük olyan, aki saját indíttatásból jön, tanul, és az elsők között van.”

Szintén foglalkoznak a nagycsaládosok gyermekeivel, és azokéival is, akik dolgoznak, és felügyeletet igényelnek a gyermekeknek, vagy úgy érzik, ők otthon nem tudnak segíteni a tanulásban, mondta Fülöp Nóra.

Az épület külső felújítását most fejezték be, és a pedagógus úgy tudja, a belső tér is megújul, bár a körülmények jelenleg is jók. Vannak benti mosdók külön a gyermekeknek, felnőtteknek, (de ha épp nincs vízszolgáltatás, a kinti illemhelyek is használhatók), vannak ebédlők, van konyha, hogyha esetleg nekik kellene főzniük, az is megoldható. Saját központi fűtésük működik kazánról, meleg van, minden feltétel adott.

„Amit elmondhatok még, hogy minket a helyi önkormányzat támogat anyagilag is, a gyermekek étkeztetését ők állják, és ha valamilyen különleges kérésünk van, azt igyekeznek teljesíteni. Az iskola fel van szerelve, tévénk is van, videovetítők állnak rendelkezésre, kirándulni is szoktunk. Mikulásra elvittük a gyermekeket egy kis műsorra, és az önkormányzat adott nekünk a buszt. Amiben csak tudnak, rendelkezésünkre állnak, és segítenek” – mondta Fülöp Nóra.

Készült az Értarcsai Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.25
Galéria
Kulcsszavak: