Két keréken, ledes fényben

Biharfélegyháza élen jár az utcák aszfaltozása terén, a községalkotó mindhárom faluban, egy-két rövidebb szakasztól eltekintve, kiváló minőségű az útburkolat. Hasonlóan jó ütemben halad a közvilágítás korszerűsítése is.

Elkezdődött az utcai lámpatestek energiatakarékos, ledes izzókra való cseréje. Egy újabb sikeres pályázatnak köszönhetően még ebben az évben az egész község területén végeznek a munkálatokkal. Több utca közel fél évszázada kapott utoljára aszfaltréteget, ezen a téren is komoly beruházásokat eszközöltek. A megközelítőleg 20 kilométer községi utcahossz majdnem teljes egészében aszfaltozott, vagy elő van készítve a végső munkafázisra. A Biharfélegyházát Vajdával összekötő útszakasz fel lett újítva, emellett mindegyik villanypóznára modern lámpatest került. Vajdáról a Szentimre felé kivezető utat is leaszfaltozták egészen a falu határáig, látogatásunk után ki is próbáltuk, Vajdától Szalárdon, Síteren, Csatáron át autóztunk vissza Váradig, mindvégig jó minőségű utakon.

A Vajdán élők számára ez nagy könnyebbséget jelent, tudvalevő, hogy az ott élők régóta híres zöldségtermesztőkként vannak számon tartva. Bizony, a járhatatlan úton, gyakran vaksötétben, nehéz volt eljutni a piacra szánt portékával Biharfélegyházáig, ahonnan autóbusszal utaztak tovább Nagyváradra. Manapság a legtöbb gyári munkást céges autóbusz szállítja dolgozni, de akiknek nem adatott meg ez a kényelem, azok méginkább értékelni tudják az önkormányzat által elért eredményeket.

Veres Géza kettős haszonélvezője a fejlődésnek, egyrészt a faluját Biharfélegyházával összekötő útszakasz felújításáért hálás, de legalább annyira örül az új lámpatesteknek is. Régóta ingázik Nagyváradra dolgozni, a két falu közti utat biciklivel szokta megtenni, Biharfélegyházán pedig vonatra száll. Mindig félve ült a drótszamarárra, mert akkora huppanók voltak az úton, amit a biciklijére szerelt lámpával nem volt könnyű észrevennie. A legnagyobb veszély esőzések idején leselkedett rá, a vízzel telt kátyúk mindegyikét lehetetlen volt kikerülni. Mióta aszfalttal terítették a két falu közötti távot, ráér bő negyedórával később elindulni otthonról. Arról nem is beszélve, hogy mikor suhan a bringájával, már egyenesen Párizsban érzi magát, olyan fényárban úszik a két falu közt a határ. Egy másik falubeli, Virlici Ferenc is elégedett a közvilágítás fejlesztésével.

Készült a Biharfélegyházi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.24
Galéria
Veres Géza hű drótszamarával csak úgy falja a kilométereket