Nem csak szavakkal segítik a rászorulókat

Biharvajdán a Dobozy Mihály Gyülekezeti Háznál már várnak bennünket. Kondor Erzsébet tiszteletesnének bőven akad mondanivalója, mert náluk nemcsak szólják, de meg is cselekszik az igét.

A gyülekezeti ház nagytermében ünnepi a hangulat, aranylakodalmat ülnek. Elsőként a község polgármestere, Kelemen Zoltán, majd pedig Kondor Endre tiszteletes szólja a meghitt és szép szavakat, Nagy Zoltánt és feleségét, Ilonát ekként köszöntve 50. házassági évfordulójuk alkalmából.

Az ünneplőktől kissé távolabb, az előtérbe ülünk le beszélgetni a lelkészfeleséggel, akit első körben az egyházközség által működtetett szociális konyháról kérdezünk. A 2017-ben felavatott gyülekezeti házban üzemeltetik a szociális konyhát, amely ezt megelőzően már több mint tíz éve működött a parókia melletti vendégházban. Diakóniai központnak, multifunkcionális térnek szánták a Tiszántúli Egyházkerület egykori főkurátoráról elnevezett gyülekezeti házat. A szociális konyha és a  gyerekfoglalkozások mellett bibliahetet, jótékonysági rendezvényeket, teadélutánokat szoktak itt tartani, hidegebb időben az istentiszteleteket is.

Munkanapokon üzemel a szociális konyha Barcsa János szakács irányításával, akinek a munkáját László Melinda segíti. A kétfogásos ebédeket kiszállítják az arra rászorulóknak. A hátrányos helyzetben élők ingyen részesülnek étkeztetésben, emellett megrendelésre is szállítanak ebédet. Vajdáról látják el a biharfélegyházi öregotthon lakóit meleg étellel, illetve a községközponti és a bihardiószegi after school programban résztvevőket is. Naponta megközelítőleg 120 adagot főznek, ennek több mint 30 százaléka ingyenes kiosztásra kerül. A működtetésükhöz nagyban hozzájárulnak a német és a holland testvérgyülekezetek, akiktől használtruha-szállítmányokat kapnak értékesítés céljából. A polgármesteri hivatal is beállt a támogatók sorába, a járvány ideje alatt a 65 év feletti egyedülállóknak biztosított meleg ebédet.

Miután a szociális konyha működésébe némi betekintést nyertünk, a gyülekezeti ház története felől érdeklődünk. Aki régen nem járt a faluban, az nagyot nézne a főkurátor nevét viselő gyülekezeti ház láttán. Szinte mindent fel kellett újítani, ablakok nem voltak, teljes tetőzetet kellett cserélniük, bő hét évet vett igénybe a teljes tatarozás. Az egykori termelőszövetkezet épületében a konyhán, az élelmiszerraktáron és a benti illemhelyeken kívül egy nagyterem található. Ez utóbbiban folynak a már említett közösségi rendezvények. Miután a gyülekezeti ház elkészült, következett a belső udvar térrendezése. Kinti kemencét építettek, dísznövényeket ültettek, térköveztek. Mivel ez utóbbiból már nem jutott az épület előtti gyalogútra, a polgármesteri hivatal a gyülekezeti háztól egészen a templomig térkőjárdát építtetett. A berendezést, a konyhai eszközöket külföldről kapták, de emellett kétkezi munkára is jelentkeztek a helyiek mellett a testvérgyülekezetek fiataljai. Az önkormányzattól kapott évi támogatást is beforgatták a munkálatokba.

Készült a Biharfélegyházi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.24
Galéria
Aranylakodalmasok megünneplése
Kondor Erzsébet
Kulcsszavak: