Kulturális, hagyományőrző és egyházi rendezvények

Hegyközcsatár község gazdag rendezvények terén, hiszen itt nemcsak kulturális, hanem hagyományőrző, jótékonysági, egyházi, nemzeti rendezvényeket tartanak egész évben januártól decemberig, amelyekről a két legavatottabb személy tud érdemlegesen beszélni, Sztankovics Gyula és Iványi Ilona.

Na, de vegyük sorba: elsőként a kulturális rendezvényeket. A legnagyobb és legismertebb a Hegyközi Napok, amely az elmúlt években túlnőtte önmagát, hiszen magasra volt téve a léc, nagyon sok hazai és magyarországi előadó lépett fel a hegyközcsatári Kismezőn felállított színpadon, akik talán előtte azt sem tudták, hol tették le Hegyközcsatárt, de elmondásuk szerint kellemesen meglepődtek a több ezres résztvevőnek a látványán, akik tombolva, kórusként énekelték együtt az előadókkal az ismert slágereket.

A hírességek mellett minden alkalommal a fő cél a saját tehetségeik bemutatása volt, iskolások, helyi énekesek, itteni zenekar, az Angels mazsorettcsoport, akiknek tagjai több alkalommal is résztvevői voltak az európai bajnokságnak, ölnyi éremmel térve haza.

A rendezvény keretén belül a sport is nagy szerepet kapott, kispályás focibajnokság, Enduro Motocross ügyességi verseny, de tizennyolc éven keresztül a Hegyközi Napok keretén belül került megrendezésre a nemzetközi kettesfogathajtó verseny is.

Itt jegyzendő meg, hogy ugyancsak ezen a Kismezőn tartották meg – a kabai amatőr színjátszó csoport közreműködésével, amelyen több mint 200 színész vett részt – az István, a király rockopera-előadást, amelyen becslések szerint tizenkétezernél is több néző volt határon innenről és túlról.

A Hegyközi majálist két évtizeden keresztül nagy sikerrel tartották meg a tótteleki erdészháznál, erdős, árnyékos, tágas környezetben, amelynek délelőtti és kora délutáni programja a gyerekeké volt, nagyon sok játékkal, kézműves foglalkozással, emellett volt sütés-főzés, gasztronómiai verseny, este hírességek szórakoztatták a közönséget.

A szüreti bál is népszerű: minden év szeptemberében a település fiataljai népviseletbe öltöznek, majd szekérrel bejárják a környező településeket, hívogatnak az esti mulatságba.

Gesztenyefesztivál: ez a siteriek kulturális rendezvénye volt hosszú évekig, amelyet a kellemes környezetű siteri tónál, a Bangéta Ranch-en rendeztek meg, sajnos az utóbbi évek környezetváltozása itt is rátette bélyegét a szelíd gesztenyéjéről híres Siterre, a rendezvényre. Egész egyszerűen nincs gesztenye, anélkül pedig nincs fesztivál.

A hagyományőrző rendezvények közül talán a leglátogatottabb a tótteleki farsangi mulatság, amelyet Iványi Ilona és baráti társasága, valamint a Kikerics gyerek- és ifjúsági csoport közösen szervez minden évben, bevonva a gyerekeket, fiatalokat, anyukákat, apukákat és nagyszülőket is a műsorba. Farsang ünnepéhez kötődik a népi színjátszás kialakulása, ehhez a hagyományhoz igazodva a tótteleki Kikerics gyermek- és ifjúsági csoport Iványi Ilona vezetésével mutat be bohózatokat. Iványi Ilona nagyon büszke ezekre a gyerekekre, akik rendszeresen járnak a próbákra és szívvel-lélekkel készülnek az előadásokra.

A bor- és pálinkaversenyek lényege, hogy a helybeli gyümölcs- és szőlőtermesztő gazdák bemutathassák termékeiket, bort, pálinkát, egymást megkínálva mondhassanak véleményt ezekrő, de nem utolsósorban egy kellemeset szórakozzanak és  jól érezzék magukat.

A hagyományőrző rendezvényeik közül az egyik legfiatalabb, amelyet a Hegyközcsatári Református Egyházközség közösen szervezett a Partiumi Rákóczi Kuruc Dandárral, a Hegyközcsatári Kuruc Népünnepély a hadadi báró Wesselényi Pál tábornok, 1674. augusztus 23-án kuruc fővezérré való hegyközcsatári megválasztásának emlékére.

A hegyköztótteleki JótTeszFeszt, jótékonysági esemény, amelyet a kultúrházban és annak udvarán tartanak meg immár néhány éve. Az ötlet a falu templomának felújításával kezdődött, amely sok pénzbe került. A jótékonysági rendezvény főszervezője, a közösség mozgatórugója, Iványi Ilona elmondta: „A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy a fesztivál folyamán befolyó pénzből befejezhetők legyenek a falu templomának belső munkálatai, majd minden évben más-más. Természetesen mindezt összekötöttük egy kellemes délutánnal és estével, ahol egy pillanatra mindenki megfeledkezhetett a mindennapok bújáról-bajáról és katolikus keresztényi módon egy családként ünnepelhetett, szórakozhatott. Bizonyítván ezzel is, hogy az év minden napján szerethetjük egymást és odafigyelhetünk egymásra, adott esetben felvidíthatjuk, szórakoztathatjuk, akár egy jólsikerült mondattal jókedvre deríthetjük a másikat. Hiszen a legolcsóbb fizetőeszköz a világon a mosoly, ráadásul bőven akad belőle és jócskán kamatozik is”.

A Szabó Kinga vezette siteri Mosolykommandó tevékenysége is a jótékonyságról, a mosolyról szól.

Egyházi rendezvények minden településen vannak, az adott falu felekezeti hovatartozásától függően tartják meg az összejöveteleket.

Hegyközcsatárban a református egyházközségben sikeres énekkar, gyermekzenekar és ifjúsági együttes működik, míg Tótteleken énekkar.

Az év végi rendezvények egyik legfontosabbja A falu karácsonya, amelyet a református, római katolikus egyházak és az önkormányzat közösen szerveznek, a műsorban részt vesznek a falu gyerekei, iskolásai, és a karácsony misztériumáról szól.

A kulturális rendezvények kedvező lebonyolítása érdekében az önkormányzat egy fémszerkezetes színpadot vásárolt egy határon átívelő RO-HU pályázaton belül a magyarországi testvértelepüléssel, Kabával közösen.

Készült a Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal megbízásából

 

 

2020.08.21
Galéria
Kézműves foglalkozás
Iványi Ilona
Mosoly Kommandó
Kulcsszavak: