Hasznos az orvosi ügyeleti rendszer

Ötödik éve működik Érmihályfalván az Állandó Orvosi Ügyeleti Központ, amelynek szolgáltatásait a város lakói mellett a környező településeken élők is igénybe vehetik.

Dr. Prém István háziorvos, aki rendszeresen ügyeletet vállal a mihályfalvi központban, kiemelte, hogy nagyon hasznos az egészségügyi intézet működése.Sok embert szolgál ki, hiszen Érmihályfalva mellett Értarcsa, Érsemjén és Érkörtvélyes is ide tartozik, s ez összesen több mint 20 ezer lakost jelent.

Jó, hogy van állandó ügyeleti rendszer, sok esettől mentesíti a mentősőket, megkönnyítve ezáltal a helyzetüket. Nem kell minden kisebb egészségügyi gonddal a mentőket értesíteni, hanem egyenesen a központba mennek az emberek. Megbíznak az ott dolgozó orvosokban, s egyre többen mennek oda, átlagban egy ügyelet idején 10-12 esetet látnak el. A balesetekhez, a műtéti beavatkozásokhoz mentőt hívnak, de hozzájuk is fordulnak komoly betegségekkel, mint például agyvérzés, bélcsavarodás, vakbél stb.

Jelenleg hat orvos dolgozik az ügyeleten, valamint az asszisztenseik. Ebből három mihályfalvi, egy szalárdi, egy margittai és egy váradi orvos. Dr. Prém István kifejtette, hogy jó a központ felszereltsége, EKG-jük is van.

Felkészültek a mostani járványhelyzetre is, szerencsére a múlt heti beszélgetésünkig Mihályfalván nem volt igazolt Covid 19-es beteg, csak óvatosságból történő otthoni elkülőnítések történtek korábban olyan személyek esetében, akik külföldről tértek haza.

A háziorvos szerint nagyon jó a kapcsolatuk a  polgármesteri hivatallal, a városházán meghallgatják kéréseiket. A központ épületét is az önkormányzatól bérlik.

Készült az Érmihályfalvi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.18
Galéria