A Rhédeyek Váradon (8.)

Ifj. Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem

Mindössze két hónapig, 1657. november 2. és 1658. január 9. között ült Erdély trónján, azt is kényszerűségből tette. Habozás nélkül adta vissza tisztségét a hatalmához görcsösen ragaszkodó elődjének, II. Rákóczi Györgynek, az viszont végromlásba sodorta az országot.

Rhédey az ifjabb Rákóczi Györgynek is bizalmi embere volt, mint az apjának, hiszen fejedelmi tanácsos maradt. Azonkívül feleségével, Bethlen Druzsinával elnyerte Huszt várát a hozzá tartozó nagy kiterjedésű birtokokkal, a máramarosi örökös főispánság pedig örökség gyanánt szállott reá apósáról, Bethlen Istvánról. Az ifjú főúr nemzetközi tekintélyét mi sem bizonyítja beszédesebben, mint hogy 1654. június 27-én Kázmér lengyel király huszti Rhédey Ferencet atyja és saját maga érdemeiért honfiúsítván, lovagi méltóságra emelte. Ekkor Rhédey még nem sejtette, hogy alig három esztendő elteltével az Erdélyi Fejedelemségnek – személyesen neki is – sokkal több, közvetlenebb köze lesz a lengyel ügyekhez.

 

A nagy politikai sakkjátszma kudarca

Az 1650-es években bizonyos szempontból légüres tér keletkezett Magyarország körül. III. Ferdinánd tehetetlenségét a harmincéves háborút (1618–1648) lezáró vesztfáliai béke utáni kimerültség és politikai passzivitás bizonyította, a Porta pedig megtorlás nélkül hagyta I. és II. Rákóczi György önálló külpolitikai és katonai akcióit. II. Rákóczi György logikusan jutott arra a következtetésre, hogy ha mindkét nagyhatalom akcióképtelen, Erdélynek, illetve Magyarországnak sikerülhet megnyernie a nagy politikai sakkjátszmát, s talán megvalósítható a Mohács óta dédelgetett politikai vágyálom: az országegyesítés. Ezért – a nagy előd, Báthory István nyomdokain haladva – 1656 végén elfogadta az egyik lengyel főúri párt által neki felkínált koronát. Vesztére.

Rákóczi 1657. januárban indította lengyelországi hadjáratát, kezdetben sikereket is ért el, sőt hadserege, amelynek főparancsnoka Kemény János, egyik alvezére pedig Rhédey Ferenc volt, elfoglalta Krakkót és Varsót is. Egyébként Rhédeyt a lengyelországi kalandra induló fejedelem 1657 januárjától Barcsai Ákossal és Serédi Istvánnal együtt Erdély helytartójának nevezte ki.

Azonban még az előző esztendő szeptemberében Köprülü Mohamed nagyvezér kemény kézzel rendbe szedte a birodalom zilált ügyeit, s a porta ismét régi fényében tündökölt. Köprülü nem tűrte hűbéresének önálló katonai vállalkozását, szigorú parancsot küldött Rákóczinak, hogy azonnal térjen haza. De ő nem vette komolyan a török ultimátumot, mire a nagyvezér a krími tatár kánt küldte az erdélyi fejedelem ellen. 1657. július 31-én a mintegy 20 ezer főt számláló erdélyi sereg a tatár kán fogságába esett, és a Krímbe hurcolták őket. II. Rákóczi Györgynek sikerült megmenekülnie, mert egy kisebb udvari kísérettel néhány nappal korábban előrevágtatott, s július 31-én ért magyar földre. A Krímben fogságban ülő hadseregét nem váltotta ki, így csak azok szabadulhattak, akiknek családja elég módos volt ahhoz, hogy összeadja a tetemes váltságdíjat.

 

Fél fenékkel a trónon

Köprülü nagyvezér Rákóczi azonnali távozását követelte, s mivel ő erre nem mutatott hajlandóságot, 1657. október 27-én török követ érkezett Gyulafehérvárra, s kézbesítette a rendeknek a Rákóczi letételét parancsoló szultáni rendeletet. Így november 2-án az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta Rhédey Ferencet, bár a jelöltek között Kemény János és Barcsay Ákos neve is felmerült.

Rákóczi azonban nem nyugodott bele hatalmának elvesztésébe – sőt maga Rhédey is csak ideiglenes, átmeneti állapotnak tekintette fejedelemségét –, így 1658. március 27-én segélykérő delegációt menesztett Bécsbe, I. Lipót királyhoz. Erdélyben egyébiránt is egyfajta kettős uralom alakult ki, hiszen a cím szerinti fejedelem Rhédey volt, a valóságos hatalmat azonban továbbra is II. Rákóczi György gyakorolta, őt azonban Köprülü semmi áron sem volt hajlandó uralkodóként elfogadni. A portára küldött erdélyi követek így vallottak erről: „Ha Őnagysága kopját szúrna is a földbe, s azt arannyal borítaná, mégsem tűrnék a fejedelmi székben. A vén eb vezír (ti. Köprülü) megdühödött ellenünk, jóakaróink sem mernek szólani, a pénz nem kell az ebnek.”

Az 1657. november 2-i fejedelemválasztás előtt azonban Rákóczi egyezséget kötött a rendekkel arról, hogy ha megegyezik a portával, az új fejedelem visszaadja neki a hatalmat. Az erdélyi országgyűlés és maga Rhédey is elfogadta Rákóczi ajánlatát, s az a lemondása után ideiglenesen elhagyta Erdélyt. 1658. január 9-én viszont az országgyűlés ismét Rákóczi mellett tett hitet. Rhédey lemondott Rákóczi javára, amit már a kortárs történetíró, Szalárdi János sem értett: „Midőn az erdélyiek Rhédei Ferencet választották volna is magoknak fejedelemül, megnyugodt volt rajta hatalmas császár, megengedvén, hogy neki athnáme-levél, zászló küldessék. Az erdélyiek pedig a császár híre nélkül letették azt a fejedelemségbül; avagy nem nagy hiba s vétek-e ez az erdélyiektől?”

A döntéshez alighanem hozzájárult, hogy Rákóczi a Partiumban a végvári katonákból, a nemesekből és a helyiekből sereget szervezett, maga mellé állította a hajdúkat és a székelyeket, s Várad kulcsfontosságú vára is átállt mellé. Rhédeynek semmilyen fegyveres erő nem állt a rendelkezésére. II. Rákóczi György újraválasztása Rhédey Ferenc ellenében azonban súlyos hibának bizonyult.

 

Bosszúhadjárat

A török először nem lépett fel fegyveresen Rákóczival szemben, ehelyett többszöri felszólítással törekedett rendezni az ügyet. Végül 1658 nyarán a nagyvezér személyesen vezette a bosszúhadjáratot. Rhédeyre ezután a török nem számított, s Jenő várának bevétele után Barcsai Ákost nevezte ki erdélyi fejedelemnek.

Rhédey Rákóczi jövőbeli bukásának szükségszerűségét belátva egyre inkább visszahúzódott a politikai élettől, noha még tartotta a kapcsolatot a fejedelemségéhez görcsösen ragaszkodó ifj. Rákóczi Györggyel. Még javában tartott Rákóczi és a török támogatását élvező Barcsai küzdelme, amikor I. Lipót császár Rhédey Ferencet 1659. január 13-án grófi rangra emelte, remélve, hogy ezzel újabb tekintélyes hívet szerez magának Erdélyben. Rhédeyt a török is meg akarta nyerni, s II. Rákóczi György halála után még egyszer neki, László fiának és unokaöccsének, Zólyomi Dávidnak is felajánlotta a fejedelemséget, ám Ali pasa végül 1661 szeptemberében Apafi Mihályt tette Erdély fejedelmévé.

Rhédey Ferenc az új, feltétlen törökhű fejedelem idején továbbra is fejedelmi tanácsos maradt. Kortársai nagyra értékelték vallásos buzgalmát. Köztudott volt, hogy többször elolvasta a Bibliát, rendszeresen imádkozott, és mindennap olvasott. Élete végéig támogatta a református egyházi intézményeket, főként az iskolákat. 1667. május 13-án halt meg Huszt várában.

(Folytatjuk)

2018.03.03
Galéria
Ifj. Rhédey Ferenc, aki átmenetileg lett Erdély fejedelme (balra); Köprülü Mehemed nagyvezér (jobbra)