Táncos lábak Érbogyoszló községben
.jpg)
Nagy Andrea tanítónő felelevenítette, hogy az iskolában közösen szerveztek hagyományőrző kézműves-foglalkozásokat a létavértesi Rozsnyai Múzeum munkatársaival. Ily módon kerültek kapcsolatba a csoport jelenlegi táncoktatójával, Balla Fruzsinával, aki a létavértesi Cserebingó Néptánccsoport vezető oktatója.
Ő lett a mozgatórugója az Érbogyoszló községi tánccsapatnak is, szívvel-lélekkel dolgozva hozta közel a néptánc szeretetét a gyermekekhez. A csapat közösségépítő, hagyományőrző jellege hiánypotló helyi szinten.
A tánccsoport neve: Járnak a lábak, életkor szerint 4 évestől kezdve egészen 14-15 éves korosztályig két csoportban foglalkoznak a gyerekekkel. A csoport létszáma 25 körüli, javarészt albisi gyerekekből tevődik össze, de soraikban üdvözölhetik a szomszéd települések fiataljait is Érbogyoszlóról és Margittáról.
A tánccsoport bemutatkozó fellépése a tavaly megszervezett falunapon történt, amelyen hatalmas sikerük volt. Sok szülő, nagyszülő meghatottan tapsolt nekik.
Próbák heti rendszerességgel zajlottak, de ezek a mostani sajnálatos járványügyi helyzet miatt elmaradtak. Remélik azonban, hogy a csoport lelkesedése töretlen marad, és hamarosan újraindulhatnak a próbák is.
Nagy Andrea kiemelte, hogy szeretettel várják soraikba a község leányait, legényeit, akik kedvet éreznek a néptánc művelésére.
A néptánccsoport önfenntartó, ezért is nagy öröm lenne számukra, ha a fellépő ruháik megvarrásához segítséget kaphatnának.
Készült az Érbogyoszlói Polgármesteri Hivatal megbízásából