Az esély házának alakövét tették le Érmihályfalván

A dévai Szent Ferenc Alapítvány újabb házzal fog gazdagodni Érmihályfalván. Ennek alapkövét tették le március harmadik vasárnapján.

Negyedik éve működtet napközi otthont az érmelléki városban a Böjte Csaba ferences szerzetes nevével fémjelzett alapítvány. A nehéz körülmények között élő gyermekeket várják délutáni tanulásra, tartalmas foglalkozásra, és meleg ételt is adnak nekik. András Ildikó foglalkozik a rábízott 22 gyermekkel a célnak nem minden szempontból megfelelő körülmények között. A helyi Zelk Zoltán Általános Iskola egyik épületében tevékenykednek, két kis kopottas szobában. Az Apáczai Csere János utcán lévő ingatlan mögötti telket szemelték ki az új otthon megépítésére.

Az önkormányzat rendelkezésükre bocsátotta a területet. Másfél éve folyik az ügyintézés, az engedélyek beszerzése, mostanra eljutottak az alapkőletételig. Támogatóként többen is felsorakoztak: az önkormányzat mellett a magyarországi Csillaghíd Alapítvány, amely eddig is segítette a napközi otthon működését, illetve a Magyarországon tanuló külföldi egyetemistákat tömörítő Students Help Students (SHS) Alapítvány is. A létesítménynek nevet is adtak: Szent Antal Napközi Otthon.

Az ünnepi eseményre eljött Böjte Csaba is, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, ő celebrálta az alapkőletételt megelőző szentmisét. Prédikációját ezúttal is a rá jellemző könnyedség hatotta át, humoros történetekkel tűzdelte beszédét. Ez nem jelenti azt, hogy eltávolodott volna az igei üzenettől, mely a szeretetről, az egymás iránti toleranciáról és segítségnyújtásról szólt. A templomi alkalmon nem csak római katolikus hívek voltak jelen, ami arra utal, hogy a napközi otthon építésének ügyét felekezettől függetlenül magukénak érzik a város lakói. Miután Bogdán István helyi plébános megköszönte az igei szolgálatot, az otthon lakóinak szavalataival zárult az esemény templomi része.

A majdani napközinek kiszemelt telken a Bogdán István által tartott áhítatot követően Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere a város történetének fontos momentumaként határozta meg az eseményt. Az SHS képviseletében több mint kéttucatnyian jöttek el az ünnepségre, nevükben Karoline Ryst Petersen szólt. Reményét fejezte ki, hogy a gyermekek valóban otthonuknak fogják érezni a létesítményt.

Az alapkőbe egy időkapszula is került, Nyakó József, Karoline Ryst Petersen és két diák engedte a mélybe. Böjte Csaba áldásmondása után a művelődési házban a gyermekek rajzaiból álló kiállítást tekinthették meg a jelenlévők. Az alkotások révén a gyermekek igen fantáziadúsan azt jelenítették meg, hogy milyennek is szeretnék látni az új gyermekotthont.

2018.05.28
Galéria
Időkapszulát helyeztek az alapkőbe
Csoportkép az alapkőletételen részt vevőkkel
Böjte Csaba celebrálta a misét
A Zelk Zoltán Általános Iskola Apáczai utcai épületéhez közel lesz az új otthon